Chapter 16-Könyvek,Kávé,Változás

Chapter 16-Books,Coffee,Change

Döbbenten hallgattam végig, amit nekem mondott… Mégis hogy gondolhattam, hogy mi valóban? A szemeim előtt elterülő virágokat néztem. Azt, ahogy a kezem lassan végig simítja a szirmokat, azzal a gyengédséggel, amivel Onew megcsókolt.

 –Sarah? Mondd el. –suttogta elfojtott hangon. –Megütöttelek? Bántottalak? Sarah? –kérdezte óvatosan, de én továbbra sem törődtem vele, kábult voltam megint, most hogy vele voltam. Nem akartam elhinni, hogy ő nem emlékszik mit is tettünk mi ketten. Hogy felejthette el a csókjaimat? Hogy tehette ezt? Minden egyes szava tüskeként szúrt… Nem bírtam elviselni a szavait. A kezeim élettelenként lógtak, miközben arra vártam, mikor hagy békén, de nem tette. Makacsul mondta a magáét, elegem lett. Felálltam, ő pedig dermedten figyelte minden mozdulatomat. -… Nekem mennem kell, ne haragudj.- nyögtem ki, miközben a lépteim távolodtak a hátsó ajtótól, ahol minden elkezdett kavarogni körülöttünk tegnap. A szemeimet könnyek árasztották el, de nem akartam, hogy ő vagy bárki más is meglássa a könnyeimet, így visszatartottam és megnöveltem a sebességet. –Sarah!- fogta meg a könyökömet. A könyökömet tartó kezére pillantottam, majd rá: -Áruld el, mi folyik itt! Beszéljük meg! –Nem akarok beszélni, nem történt semmi, tehát nincs miről beszélnünk. –mondtam, miközben a könyökömet igyekeztem kiszabadítani, de ő nem engedett a szorításából. –Onew, eressz el! Még rengeteg dolgom van. -próbálkoztam. –Nekem is. Rengeteg dolgom van. Ezek közül mégis most ez tűnik a legfontosabbnak. -húzott közel és csókolt meg a tegnapi gyengédséggel. Egy ideig idegenkedtem, azt akartam, hogy elengedjen. Nem hiheti azt, hogy ilyen egyszerűen kapható lány vagyok, akivel akkor szórakozik, amikor csak akar. A kezeimmel tüntettem, minél messzebbre próbáltam tolni magamtól, de ő szorosan tartott a karjaiban. Végül feladtam. Kezeimmel átkulcsoltam a nyakát és visszacsókoltam, de nem úgy ahogy ő. Az összes bennem süvítő haragot, aggodalmat átadtam neki a csókjaimon keresztül, amikre ő szeretetteljes, törődő csókokkal válaszolt. 

Amint éreztem, hogy kifogytunk a levegőből, elhúzódtam. Levegőért kapkodtunk mindketten, majd rám nézett ugyanazzal a csibészes mosollyal, amivel megajándékozza az embereket: - Sarah, mondanom kell valamit! De jobb, ha kimegyünk, nem lenne jó, ha bárki meghallana minket. –Rendben, de most nem maradhatok ki sokáig.-aggódtam. –Nem fogsz, időben visszahozlak. -húzott maga után. Nem tudtam hova is megyünk, de bíztam benne. Félúton megálltunk, majd végigmért: -Ez így nem lesz jó. –ráncolta a homlokát. –Mi nem lesz jó? –Így nem vihetlek el randizni, felismernének. Túlságosan is feltűnő vagy, ugye tudod? –Ugye csak viccelsz? –hitetlenkedtem. –Teljesen komoly vagyok. Na, gyere, van egy remek hely, ahol beszerezhetünk neked pár cuccot, meg nekem is.-nyitott be egy kis boltba, ahol jelmezeket lehetett kapni. –Jó napot kedveskéim! Miben segíthetek?-hallottam meg egy idősödő néni hangját, de semerre sem láttam. –Á, ön az! –bukkant fel előttünk az a néni, akitől a nyakláncot kaptam tegnap. –Jó napot! Micsoda meglepetés! Van egy másik üzlete is?- érdeklődtem kedvesen. –Igen, nagyon örülök, hogy megint összefutottunk. A fiatalember is gyakran jár ide. Ma miben segíthetek?- kacsintott ránk. –Megint álcára lenne szükségem, illetve nekünk. -mosolyodott el Onew. –Oh, csak talán nem randevúzni viszed a hölgyet? Remek lányt fogtál ki a tömegből, Jinki. –nézett rám elragadtatva a néni. Volt egy olyan sejtésem, hogy nem csak ismerősök, hanem családi szálak kötök őket össze, de jobbnak láttam nem kérdezősködni. –Akkor kezdjük is el az álcázást! Műszakáll? –vezetett minket a néni. –Igen, de a kecskeszakáll nem olyan divatos, azt hanyagoljuk. –Rendben, akkor csak egy kevés? –Igen. Oh, és a pajesz is kimaradhatna az életemből? –vágott egy keserű mosolyt Onew. –Már megint? Pedig istenemre mondom, remekül áll neked. –zsörtölődött az idős hölgy. –Nem, semmiképp sem lesz pajesz, nem tudsz rávenni. –fordított hátat a pajesznak. –A nagyapádnak is remekül állt…- nézett ábrándozva. Tehát ő lenne Onew nagyanyja? Nem volt merszem megkérdezni, de ezt a következtetést vontam le magamban. –A kisasszony mit szeretne? –fordult hozzám kedves mosollyal. –Nem tudom, sosem álcáztam magam, nem értek hozzá. –zavartan néztem Onew-ra segítségért. –Szemüveg? –Nem rossz ötlet, talán vághatnánk a hajadból vagy színezővel beszínezhetnénk kékre. Paróka?  -gondolkodott a néni. –Nem hiszem, hogy jó ötlet, de talán befonhatnám a hajam, hogy ne látszódjon annyira. –nevettem. –Igen, az megteszi. Ez pedig egész jó lesz. -mutatott fel egy szemüveget nekem. –Nem is olyan rossz, mennyi lesz? –kérdezte Onew. –Ez ajándék. Ingyen adom. Legyen szép napotok. - kacsintott rám utoljára. Felvettük tehát az álcánkat és kiléptünk. –Nem is olyan rossz. Jól áll neked. –mosolyodott el. –Micsoda? –kérdeztem. –A szemüveg, a haj és minden. –mért végig, én pedig halványan elpirultam. 

–Úgy nézel ki, mint egy könyvmoly. -húzkodta meg a két befont copfomat. –Ha nem tudnád az is vagyok. –nevettem ki. –Ettől csak még jobban imádlak, az összes dolog, amit csinálsz, szeretsz, ami te vagy, mind szeretem. Ezt akartam elmondani már nagyon rég.–ölelt magához szorosan, majd apró puszit nyomott az arcomra. Azután megcsókoltam olyan lágyan, ahogy csak tudtam. Azt akartam, hogy érezze azt a belőlem áradó szeretetet, ami általa keletkezett bennem. Csókcsatába kezdtünk. Lágyból szenvedélyes, lassúból gyorssá váltak csókjaink, mozdulataink. –Várj, van valami, amit mutatni akarok neked. Imádni fogod.-ragadta meg a kezem és húzott maga után. –Hunyd be a szemed!-vigyorodott el. –Hogy fogok látni?-nevettem fel. –Én leszek a szemed. -mondta, majd hagytam hadd vezessen. –Kinyithatod a szemed. -mondta rövid idő után. –Rendben. -tárult elém a világ. A hely könyvesboltnak tűnt, de aztán észrevettem egy bárt is a közelben. –Hol vagyunk? –Az egyik titkos kedvenc helyemen, ez egy könyves kávézó.

 Itt szoktam meginni a kávémat, miközben leveszek egy könyvet. Ha megtetszik a könyv, amit olvasok, akkor hazaviszem és hozok helyette egy másikat. Néha apró üzeneteket is találni bennük. –Ez lenyűgöző. Tényleg imádom. -foglaltunk helyet egy könyvespolchoz közel. A kávékat Onew fizette, miközben a szemeim a könyveken függtek. –Tényleg kifogtam egy könyvmolyt. Nézelődj egy kicsit, addig én megnézem, hogy készítik a kávénkat. –Rendben, ígérem, sietek vissza. –de már ott sem voltam. A szemeim rátapadtak a címekre, a régi klasszikusok illata vonzott, a sárga lapok, foltok az egyes könyv bejárt útját mutatták.

 Levettem egy meggyötört példányt, és találomra kinyitottam, de hirtelen kiesett belőle valami: -Ez meg mi lehet? –emeltem fel a cetlit, amelyre a következők voltak írva: Nincsenek korlátok vagy határok, mikor a szerelem elérkezik. Jinki. 

-Mit nézel annyira? –lépett közelebb hozzám, én pedig gyorsan visszatettem a cetlit, majd becsuktam a könyvet. –Se-semmit. Nem fontos. –Jaj, ez egy remek könyv. Kissé meggyötört kívülről, de a tartalma még mindig a régi. –forgatta meg a kezeiben a könyvet, majd visszaadta. –Mit tervezel a könyvvel? –nézett rám érdeklődve, míg én magamhoz szorítottam a vékony, kis kötetet. –Ne-nem tudom. Egész jónak tűnik. –pillantottam le a kezemben lévő példányra. –Vidd el! –biztatott. –Lehet? –néztem rá aggódva. –Persze, vidd el nyugodtan. Szeretném, ha elolvasnád. Ha végeztél vele, visszajöhetünk ide és megvitathatjuk. –Rendben. A szabadidőmben rengeteg időm lesz olvasni, mikor nem próbálunk. –Erről van szó. Idd a kávét, nehogy kihűljön.-ültünk le. –Nagyon finom, fahéj van benne? –Igen, fahéj, és még rengeteg minden, amit csak varázslatnak tartok. –Hogy-hogy? –Egyszer elkértem a kávéjuk receptjét, és megcsináltam otthon, de nem lett olyan. Tehát ez csak varázslat lehet. –Micsoda boszorkányság!-kortyoltam nagyot a meleg kávéból. –Tényleg az! De egyszer biztos megtudom miért nem sikerül pont ilyenre az én kávém. –Legközelebb készítsük el együtt. –Remek ötlet! Legközelebb áthívlak a dormunkba és együtt megalkotjuk a legszuperebb kávét. –Ez egy ígéret? –Legyen! –kulcsoltuk össze a kisujjunkat.