Should i
do?
Mindig is féltem tőle… Nem sok mindentől félek, de ez
azok közé dolgozott… Most viszont ezt kell tennem, pedig megígértem magamnak,
hogy soha nem teszem meg. Mindezt miért? Mert szeretem, és azt hittem ő is
feltétel nélkül szeret, mígnem megláttam…
Visszatekintés:
-Drágám, itthon vagy?-kérdezte tőlem a párom, Sunggyu,
miután hazaért a próbájáról. –Persze, itt vagyok!-rohantam a karjai közé, majd
ő is magához húzott, de az ölelése nem volt igazi, ahogy mostanában sose volt
az, hiszen épphogy csak átölelt, már ment is el. –Arra gondoltam ma esetleg
maradhatnál egy kicsit velem, készítettem vacsorát.-mosolyogtam rá. –Ne
haragudj, de nem hiszem, hogy összejön ma, mert megígértem Hoya-nak, hogy
dolgozunk még egy kicsit. –mosolygott rám szomorúan. –Ha csak ma lemondanád?
Kérlek…-suttogtam lágyan a fülébe. –Nem tehetem, muszáj mennem, ne haragudj,
később megint eljövök. –lépett ki az ajtón. Ahogy becsukta az ajtót,
leroskadtam a földre, majd sírni kezdtem…
Az asztalt leszedve legurítottam a
kettőnknek előhozott borospalack negyedét a fájdalomtól. Úgy éreztem már nem számítok neki, csúnyának
láttam magam, aki nem elég neki… Hiszen ő a legjobbat érdemli, amit én meg sem
közelítek. Aggódtam, hogy esetleg más lánynál keres menedéket, mert én már nem
vagyok elég neki, de mikor már a kezemben volt a telefon és Hoya-t csörgettem
már nem volt megállás. –Hoya? –Ki az?-kérdezte álmosan. –Flore… -Szia, Flore..
Miért keresel? -Umm… Sunggyu átment?
–kérdeztem visszafojtva a sírást. –Sunggyu? Nem, miért jött volna? Mára nem
beszéltünk meg semmit. –Biztos? –kérdeztem halkan, miközben a könnyeim
lecsorogtak. –Igen, teljesen biztos vagyok benne. Miért? Jesszus, Flore sírsz?
–álmos hangja éberré vált. –N-ne-nem.-küzdöttem a szavakkal, mint a gyerekek
beszélni tanuláskor. –Összevesztetek? Sunggyu mondott valamit?
–aggodalmaskodott. –N-nem, se-semmi nem történt. E-elment. –Flore, biztos nehéz
napja volt, majd valamelyik nap ott marad, és akkor neked áldozza a napját. Egy
kicsit légy megértő hozzá, sokat melózik. –próbált megnyugtatni. –Egész héten
azt mondta éjjel, hogy nem marad, mert veled dolgozik, valami nagyon nincs
rendben vele és a kapcsolatunkkal úgy érzem. –a hangom újra normálissá vált,
miután vettem 3 mély levegőt. –Egész héten azt mondta velem van? Sose járt itt…
-mondta meglepődve. –Flore, menj, aludj egy keveset, addig én utánanézek, mit
csinál.-kezdte a nyugtatgatásomat megint. –Nem, vinnél el magaddal Sunggyu-hoz?
–kérdeztem óvatosan. –Nem, zaklatott vagy, jobb lenne, ha elaludnál és
kipihennéd a stresszt, majd felhívlak. Jó éjt!-tette le a telefont, de nem
mentem aludni. Helyette felhívtam Linzy-t, az egyik barátnőmet, akitől elkértem
annak a szakembernek a számát, aki Linzy plasztikai műtétét végezte. Nem
értette miért kell nekem, és én se tudtam biztosra, de meg kellett próbálnom.
Másnap reggel felhívtam a számot és a sebész be is hívott a rendelőjébe.
Felöltöztem és már mentem is autóval. Megérkezve, a sebész kedvesen lenyomott
egy ágyra, majd vizslatni kezdte az arcom. –Kisasszony! Mégis milyen műtét akar?
–vakarta meg kopasz fejét. –Kérem, én Európából származom, de szeretnék úgy
kinézni, mint azok a lányok, akik manapság annyira híresek a médiában. –Szóval,
koreai szépség akar lenni? –mosolyodott el. –Igen, ahogy mondja uram. Koreai
szépség… -Értem, egy bizonyos előleget be kell fizetnie, a többit a műtét után,
illetve alá kell írnia egy nyilatkozatot is, amelyben elfogadja a műtét
esetleges elferdüléseit is. –Értem, az előleget bankkártyával is kifizethetem,
igaz? –néztem reménykedve, miközben arra gondoltam Sunggyu mennyire el lesz
ragadtatva. Úgy éreztem így rendbe hozhatom, ami elromlott köztünk… Az orvossal
megállapodtunk a részletekben, majd bejelölt pár dolgot az arcomon a tollával.
Feszült voltam, de Sunggyu-val már egy jó ideje együtt voltunk, és érte még
ezt, az egyik félelmemet is bevállalom… Megbeszéltem az időpontot a műtétre,
miután befejezte a testem felmérését és, hogy felkészüljön az átalakításomra.
Hazafele megálltam Sunggyu kedvenc kávézójánál, hogy megigyam a kávémat, és
biztosítsam magam, hogy ez egy jó terv volt. Leültem az egyik boxban, és
rendeltem. Nem sokkal később felbukkant Hoya: -Flore, mit keresel itt? –nézett
rám mosolyogva, de a mosolya valamiért hamis volt. Nem örült, hogy ott talált,
ezt észrevettem, így taktikázni kezdtem: -Beugrottam egy kicsit kávét inni,
miért? –kérdeztem. –Semmi, semmi, csak még nem láttalak itt. Meglepődtem.
-hajolt közelebb, mígnem eltakarta a többi boxot. Rájöttem miben mesterkedik,
így felálltam: -Ne haragudj, de ki kell mennem a mosdóba, megvársz?-kérdeztem.
–Várj egy kicsit, várd meg a kávédat, hiszen még meg se kaptad… -Oh, a kávé?
Vigyáznál rá! Köszi!-tértem ki előle, majd elindultam előre. Amit láttam,
teljesen lesokkolt, az agyam begőzölt, teljesen kikészültem, de erős maradtam.
Sunggyu egy lánnyal beszélgetett elmélyülten a kávéjukat iszogatva. Közel
hajoltak egymáshoz, nagyon bizalmas viszonyban lehetnek futott át az agyamon.
Amilyenben mi is voltunk… A szívem nem bírta elviselni.. Véget akartam vetni
mindennek. Ösztönösen cselekedtem, odamentem az asztalukhoz, megragadtam a
kávét és az arcába öntöttem.
A lány úgy nézett rám, mint ha teljesen megőrültem
volna. Alaposan végignéztem az arcvonásait és láttam, hogy mennyire
különbözünk. Az ő teljesen máshogy néztek ki, mint az enyéim. Az ő bőre nem
volt enyhén barna a nap miatt, és sehol egy sebet se találtam halvány, fehér
bőrén. A haja éjfekete volt és hosszú, egyenes. Az enyém kócos barnahullámokban
terült szét az arcom körül. Az ő ruhái elegánsak voltak, én viszont csak az
egyik régi farmeromat viseltem egy pólóval. Nem voltam elragadtatva… A sokk
kerülgetett és a sírás, de már be kellett fejeznem, amit elkezdtem: -Végeztünk!-ejtettem
ki a számon a szavakat keserűen,szándékosan kerülve Sunggyu tekintetét.
–Remélem, boldogok lesztek. –mondtam őszintén. –Flore… Hadd, magyarázzam meg…
-ragadta meg a kezem Sunggyu. –Ne tedd, épp eleget láttam ahhoz, hogy mindent
értsek… hiszen vele töltötted azokat az estéket, amiken velem voltál régen,
nem? –tettem fel az utolsó kérdésemet, amelyben benne volt az összes reményem
az iránt, hogy tévedtem. –Nos, igen, de… kérlek, beszéljük meg.-fogta
könyörgőre a hangját.-Attól tartok nincs mit… -feleltem színtelen hanggal, majd
kiléptem az utcára, ez volt az utolsó alkalom, hogy láttam… A telefon minden
nap csörgött vége láthatatlanul. Az üzeneteket kitöröltem olvasás nélkül…Az
ajtóm előtt könyörgött, de sosem engedtem be. A napjaim sírással és fetrengéssel
teltek, hiszen a munkahelyemre se jártam be. Egy dalt
hallgattam ami passzolt a hangulatomhoz, mígnem rájöttem, hogy ezt a lánybandát Ő is szereti, elszakadt
nálam a húr.
A kezemben lévő vörösboros pohár szilánkokra tört szét, ahogy
eldobtam.
Kiáltani szerettem volna, és azt hogy valaki megmentsen attól, akivé
váltam. Már csak a műtét érdekelt. Eltökéltem, ha megcsinálom, újjászületek és
egy teljesen más énné válhatok a keserűség után. Az étvágyam csökkenése miatt,
a sebész orvos azt mondta a zsírleszívás nem szükséges, hiszen csont és bőr
vagyok, de én még mindig pocsékul éreztem magam a bőrömben. A műtét előtti
napon már a kórházban voltam, mikor Hoya felhívott éjjel: -Flore? Hol vagy?
Beszélnünk kéne… Sürgős.. –Ne haragudj, de a kórházban vagyok.-ennyi telt
tőlem. –Úristen! Mi történt? –kiabált a telefonba. –Én.. is… szép leszek, Hoya.
A szemeim és az arcom sosem lesznek már ilyenek, mint most. Új életet kezdhetek
az új külsőmmel. –mondtam neki színtelenül. –Jesszus, mikor műtenek? –próbált
nyugodt lenni. –Holnap, reggel.-suttogtam. –Ki kell pihennem magam, majd
beszélünk, szia Hoya. -köszöntem el, majd kinyomtam a telefont. A szemeimmel a
plafont pásztáztam a félelmemen gondolkodva, de hamar lehunytam és már aludtam
is…
Rémálmaimban újra Sunggyu kísértett… Azt suttogta: Ne tedd! Én azonban elfutottam előle… Másnap
ráfektettek egy hordágyra, az altatót pedig benyomták nekem… Ezek után
összefolyt előttem minden. Bevittek a műtőbe, de valaki nagy dirrel-dúrral
beront. Kiabálást hallottam, de nem láttam senkit… -Flore!! Flore! Ébredj fel!
Ne tedd ezt! Sosem kértelek erre…-hallottam egyre tisztábban. Egy apró csókot
éreztem az ajkaimon. –Fiatalember, nem ronthat be a műtőbe csak így… Adja
vissza a hordágyat.. –hallottam a sebészem hangját. –Kérem, nem tehetik ezt,
értsék meg, ő így tökéletes… A kócos barna hullámaival, barna napszítta
bőrével, a főzés általi sebeivel, a kopott farmerjeivel… Mert ő Flore… Ha
akárcsak egy ujjal is hozzáérnek, beperelem a céget, nem érdekel, mibe kerül.
Nem találok még egy olyan nőt magam mellé, mint Ő, mert ő különleges.
Ízig-vérig az én különleges Flore-m, aki mindig a legjobbakat főzi, dolgozik,
annak ellenére, hogy megmondtam neki el tudom tartani a fizetésemből. Mindig
mosolyog és a legfurcsább ötletei is megnevettetnek. Ez itt az én hibám. . .Megbántottam,
nagyon csúnyán, pedig csak meg akartam lepni… A lány, akivel voltam, mikor
meglátott az évfordulónkra gyártott zenémet tesztelte, amit másnap akartam
odaadni egy romantikus este kíséretében, de Flore félreértette és nem csodálom…
Sajnálom, Flore…-éreztem, ahogy valami nedves beborítja az arcom, majd
rájöttem, hogy könnyek, az Ő könnyei. . .
Lassan elkezdett énekelni lágy
hangján, én pedig küzdöttem az altató ellen, kinyitottam a szemeim, majd
behunytam.
Harmadik próbálkozásra nyitva maradtak, majd megsimogattam Sunggyu
haját, az ujjaimmal, miközben ő a karomra borulva énekelt. Az érintésemre
felemelte a fejét, majd a könnyeivel küszködve mondta: -Sajnálom… Tegnap Hoya
elmondta mi történt, és rájöttem, hogy sosem dicsértelek eleget… De ezek után
másképp lesz minden, mert te vagy az egyetlen, akinek az arcát látni akarom,
nem egy baba másolatét. Nekem így vagy a legjobb, legszebb… Szeretlek.
–Én is
szeretlek! –suttogtam, miközben a könnyeim lefolytak az arcomon. –Gyere,
visszatollak a kórterembe, aztán megvárom, míg felébredsz, és megünnepeljük az
évfordulónkat. Van egy nagy bejelentésem, amire remélem Igen! lesz a válaszod.
–mormogta lágyan a fülembe, miközben a világ elsötétedett előttem, de a hangja
elkísért az álmaimban is, ahol már mindent máshogy láttam, mint pár nappal
ezelőtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése