Chapter 17- Olvass nekem, Vallomás

Chapter 17-Read for me, Confession

Miután megittuk a kávénkat, Onew visszakísért a dormunkhoz. –Köszönöm a mai napot! Remek volt. -mondtam mosolyogva, kezemben a könyvvel. –Én is. Legközelebb eljöhetnél hozzánk. –Key biztos imádná, hogy megint piszkálhat. –Ne fájjon miatta a fejed. –Dehogyis. Csak vicceltem, szeretem Key vicceit, már hozzá szoktam. –nevettem fel. –Sarah. –Igen? –Mondanom kell valamit. Van még valami, amiről nem tudsz. –Miről van szó? –vágtam közbe. –Én tettem pár dolgot, amire nem vagyok büszke. Egyáltalán nem, sőt rühellem magam érte… -Onew, kétlem, hogy bármi olyat tettél volna, ami miatt gyűlölnöd kellene magad. –Nézd, amit most mondani fogok, az hatással van a kapcsolatunkra. Remélem, megbocsátasz mindazért, amit tettem. Jobb, ha leülsz. Ez egy hosszú történet, és nem tudom happy end-del végződik-e, mert az csak rajtad áll.-sóhajtott egyet. Leültem a földre, ő viszont fel-alá járkált idegesen. –Onew…-állítottam meg. Sóhajtott egyet, miközben megragadtam a kezét és leültettem magam mellé. –Nézz rám… -suttogtam. Felemelte a fejét, mélyén a szemeimbe nézett, ahogy én is az ő szemeibe. –Nézd..Sarah, sosem akartam semmi rosszat tenni, szeretném, ha megértenéd, hogy tudom, hibáztam és próbálom helyrehozni. –Semmi baj, nem tudom mit tettél, de nem is érdekel. Biztos volt rá okod és az már a múlt... –amit mondtam mind igaz volt, nem érdekelt mit tett a múltban, hiszen a jelenben élünk és a jövőnkért küzdünk. –Nem annyira a múlt, inkább jelenbeli történésekről van szó. –fordította el az arcát. –Nem kell elmondanod. A lényeg, hogy itt vagy, velem vagy és tudod, hogy hibáztál, de jóváteszed. Ez számít igazán. –kulcsoltam át a kezeimet a nyaka körül, majd megcsókoltam. A csókokkal záporoztuk a másikat, mígnem mindketten zihálva kezdtük venni a levegőt. –Megőrjítesz, ugye tudod? –nevetett fel, miközben lecsökkentette a teret köztünk, ez mégsem volt elég neki. Könnyedén felkapott, az ölébe húzott és átkarolt, miközben én hátradőltem a karjaiban.

 –Nem… Nem tudtam, de jó érzés tudni, hogy valakit az őrületbe tudok kergetni. –kuncogtam. –Nem hiszem el, Sarah, fogadd el, hogy igenis a szó szoros értelmében imádlak, úgy ahogy vagy, feltételek nélkül. –susogta, miközben egy hajtincsemmel játszadozott. –Várj egy kicsit. -próbáltam kikászálódni az öléből, de ha ő nem kap el, akkor bevertem volna a fejem. –Bocs, kicsit ügyetlen vagyok. -mondtam, miközben a kezem a könyvet kereste, amit elhoztunk. –Felolvasol? –nyújtottam át a könyvet neki. –Miért nem te? –Én közben pihenek egyet. –döntöttem a fejem a mellkasának. –Rendben. Első fejezet…

A történet egy fiúról szólt, aki megismerkedett egy felsőbb társadalomi körhöz tartozó lánnyal, egymásba estek, de a srác tudta, hogy nem sokáig tudja titkolni szegénységét a lány elől. A lány pedig nem tisztességes úton lett gazdag, gésaként kereste a kenyerét és fizette szülei adósságait nagynénjének, de erről a fiú semmit sem tudott, ahogy arról sem, hogy ő maga pedig gazdagabb, mint gondolta. A nagybátyja vagyonának egy részét ráruházta, ezért rohant is, hogy megkérje a lány kezét, akit rajtakapott egy másik férfival. A fiú elkeseredett, de a végén minden rendbe jött, mert a fiú kifizette a lány adósságait és elvette feleségül.  Szerettem hallgatni Onew lágy hangját, de el is álmosodtam, mondhatni túl kényelmesen éreztem magam mellette és az álmosság el is ragadott magával…  

  Az utolsó dolog, amire emlékszem, ahogy puha ajkak apró csókokkal halmozzák el a homlokom, majd a hajam és végül valaki betakar...

- Mit csinálsz Onew? Teljesen megőrültél?- hallottam egy felháborodott hangot, de a szemeim csukva voltak, így nem láttam semmit. –Nézd, én már nem segítek. Nem érdekel, mit kotyogsz ki a sajtónak, de elegem van. Hagyd békén Sarah-t. –Mi történt veled, elárulnád? Megegyeztünk. –Nem, nem egyeztünk meg semmiben, megzsaroltál. A kettő nem ugyanaz. Többé nem segítek a beteges terveidben, kiszállok. –Azt hiszed, ilyen könnyen megy minden? Csak annyit mondasz, hogy kiszállsz és vége? Nagyot tévedsz, ugyanis nyakig benne vagy. Innen nincs visszaút. –Nem érdekel, mit mondasz. –Mindez a malacka miatt? Na, ne nevettess! –ismerős volt a hang, viszont akármennyire erőltettem meg az agyam senki nem ugrott be. Az biztos, hogy női és elég gúnyos. Mit akarhat Onew-tól? –Ne merd így hívni! –Jaj, istenem. Nem látsz tisztán! Úszol a rózsaszín ködben és nem látod az igazságot. Itt nem neki van szüksége támogatásra, hanem nekem. Ő csak egy közönséges lány, akinek semmi tehetsége nincs. Mégis mit látsz benne? Eddig segítettél. –Azt hittem valóban segítségre szorulsz, de tévedtem. Jobb lenne, ha nem itt beszélnénk, jobb, ha Sarah nem tudja meg. –Oh, valóban? Mindannyian tudjuk, hogy meg fogja tudni és akkor oda a kis románcotok.  Azt hiszed meg fogja érteni? Tévhitekből táplálkozol. -kacagott fel a nő. Azt akartam, hogy Onew megmondja neki, hogy tudom, hogy voltak gondjai a múltban, de megértem. Onew azonban hallgatott. –Látod? Amint megtudja, ott fog hagyni téged. Soha többet nem fog szóba állni veled. –Tegyük fel, hogy az ellentéte történik, hogy megérti és megbocsát, akkor viszont buknak a terveid, mert nem hagyom, hogy akár csak egy hajszála is görbüljön.  –Igazi Casanova lettél, Jinki. Nem hittem volna, hogy ennyire kifordulsz magadból. Mit szólna nagyapa, ha most látna? Szánalmas vagy és gyenge, akárcsak ő...Rendben, tegyük fel, hogy igazad van. Megért és megbocsát, de hogy fogod takargatni a sajtó és a média elől? Mégis mekkora botrányra vagy képes érte? És ő mennyi botrányt lenne képes elviselni érted?- a gúnyolódó hang felidegesített, de nem akartam beleavatkozni. Ez az Ő csatája, de tudtam, hogy az enyém is közeleg… Nem is sejtettem mennyire közel…