Chapter 18-Lányos pletykák, Medence

Chapter 18- Girl Gossips, Pool

-Nem tudom…-hallottam meg Onew elveszettnek tűnő hangját. –Csak add fel! Töröld ki őt a fejedből… Most még megteheted, amíg nem késő… Különben nézheted a következményeket-suttogott a nő. –Milyen következményekről beszélsz? –kérdezte Onew, de választ nem kapott. –Miről beszélsz! Állj meg és válaszolj!-de csak kuncogást hallottam. –Fenébe…-hallottam Onew kiabálását. Éreztem, ahogy a föld megremeg, miközben mellém feküdt. –Minden rendben lesz. –ismételgette magának, miközben megsimogatta az arcom. –Vigyázok rád, Sarah! Megígérem…- suttogta, majd meghallottam, ahogy feltápászkodik és elsétál. Ahogy elment, feltápászkodtam. Levettem magamról Onew kabátját, amit rám terített, majd észrevettem egy cetlit a könyv mellett: -Remélem tetszett a könyv, habár elnyomott az álom. Sajnos muszáj mennem, de örülnék neki, ha ma este eljönnél velem a dormunkba. A fiúk is rég láttak. Hívj fel, amint felkelsz. –olvastam el az üzenetet. A kezem a telefonom után nyúlt, de aztán megálltam. Nem hívhatom fel most azonnal… -Majd 6 óra fele, de addig mit tegyek? –tettem fel a kérdést magamnak. 

Elhatároztam, hogy megkeresem Vivit és Yunohe-t, akik éppen a vacsorájukat fogyasztották. -Sarah! Hol jártál? Mindenhol kerestünk-mondta Vivi. –Sajnálom, programom volt. –kacsintottam rájuk. –Mesélj!- húzódtak közelebb. –Rendben..Onew és én… Mi.. Új alapokra helyeztük a barátságunkat…-mondtam óvatosan. –LÁTOD? Mondtam, hogy járnak.- szakított félbe Yunohe. –Jézusom, lányok! Nem járunk… -De van valami köztetek a vak is látja. –Talán, de nem sietünk sehova. Ma elmentünk egy kávézóba ketten. –Randi volt? –szakított félbe Yunohe megint. –Nem, igen.. Nem tudom. –haboztam. –Sarah, mindent harapófogóval kell kihúzni belőled-panaszkodott Vivi.–Ez nem teljesen igaz. Te mit szólnál, ha GD-ről kérdeznék?-duzzogtam. –Ezt jól megkaptad!-vigyorgott Yunohe, miután Vivi elpirult. –Nekem te ne beszélj! Tudjuk, ám mi van közted és Taemin között-méltatlankodott Vivi. –Nyugodtan kérdezzetek! Veletek ellentétben én felmerem vállalni, mi zajlik köztünk. -vigyorodott el. –Rendben, akkor mi is van veletek?- kacsintottam rá. –Az igazat megvallva, jelenleg mindketten elfoglaltak vagyunk. Neki ott a tanítás, nekem a tanulás. A tanár-diák viszony pedig nem megengedett, de már megbeszéltük, hogy miután debütáltam és legalább eltelt 1 év, utána bejelentjük a kapcsolatunkat. Addig még beszél az igazgatóval és a részleteket megbeszélik az én cégemmel. –tekintett álmodozva a jövő felé. –Hűha, ti nagyon előre terveztek! –mosolyodott el Vivi. –Igen? Ezek szerint ti lassan haladtok GD-vel?-tette fel a kérdést, ami engem is érdekelt. –Mi nem vagyunk úgy együtt, mint ti, lányok. Talán csak lelki társak, és igen, habár nagyon vonzó Jiyong, azért nem szeretném lerohanni őt, hiszen az ő világa olyan törékeny. –magyarázott Viv, miközben mi Yunohe-val riadt pillantásokat váltottunk. 

–Hogy milyen vagyok? –jött közelebb GD. –Semmilyen. –kiabált Viv. –Semmilyen? Ezt még senki sem mondta. Milyen az a semmilyen?-kacérkodott GD. –Miért vagy kíváncsi? –Vivi ökölbe tett kezekkel ült. A keze elfehéredett a görcsöléstől. –Egyszerűen csak érdekel a tanítványom véleménye. Jobban menne a munka, ha tudnám, mit gondolsz rólam és hogyan is lehetnénk együtt még jobbak. –hazudott GD. Én tudtam, hogy hazudik, de Vivi nem vette észre. –Szerintem nincsen baj a csapatmunkánkkal, szeretek veled dolgozni. –pirult el Vivi. –Rendben, ha túl gyorsnak érzed a munka tempóját, csak egy szavadba kerül és lassíthatunk. Mondjuk elmehetünk inni egy kávét vagy egy közös ebédre… Pihenésképpen–láttam a remény szikráit fellobbanni a szemében. –Nem, a tempó tökéletes. Nem könnyen fáradok el, tehát ne aggódj. -mosolyodott el Vivi. –Viv!-forgattam a szemeimet, miközben magamban átkoztam, hogy Vivi nem látja a jeleket. –Nekem a múltkor azt mondtad, hogy eléggé kimerített a külön edzésed. –kezdett bele Yunohe. –Valóban? Biztos csak vicceltem. –próbálta menteni a menthetőt Viv. –Szerintem is pihenned kellene, Vivi. Hármunk közül te dolgozol a legtöbbet–kontráztam. –Ugyan, ez nem igaz. –rázta a fejét. –Elég fáradtnak tűnsz és egy kicsit sápadtnak is. Mint mentor szeretnélek kárpótolni a kemény edzésekért. Mit szólnál egy vacsora meghíváshoz?  -R-rendben…-Viv arca ragyogott. –Este 7 körül? –GD nem tudta leplezni örömét. 

–Igen. Az remek lenne. –Hátul a kapunál találkozunk! Most viszont mennem kell! Lányok, örültem a találkozásnak. Vivi, még találkozunk!-intett búcsút. –Igen, mi is örültünk. -tettem hozzá. GD vigyorogva sietett el, mi pedig egyből sokkoltuk is Vivit: -Viv, ez egy randi! –kiabáltuk egyszerre. –Nem hallottátok? Ez kiengesztelés a kemény edzések miatt. -mondta halkan. –Vivi, ne legyél vak! Bejössz GD-nek? –értetlenkedtem. –Komolyan gondoljátok? –nézett ránk aggódva. –Még szép! Adj neki időt és bízz benne! Lemerem fogadni, hogy bevallja majd neked!-ábrándoztam. –Mit vegyek fel? –nézett ránk rémülten Viv. –Valami ruhát. Ez a vacsora biztosan érzéki lesz, tehát ruháért kiált.-mosolyodtam el. A következő órákban Vivi sminkjét, ruháját tervezgettük, és hogy mit fog mondani GD-nek, hogy megmutassa számára sem közömbös. Annyira megragadtunk Vivi dolgainál, hogy mire feleszméltem már 5 óra volt. –Onew!- sikított az agyam. Itt az ideje, hogy felhívjam! –Sarah? Valami gond van? Mintha nem itt járnál. –nézett rám aggódva Yunohe. –Ne haragudjatok lányok, de mennem kell. Beszélnem kell valakivel! –siettem el. –Figyeld meg, Viv! Ebben Onew keze van! –hallottam Yunohe hangját a hátam mögött. Visszamentem a kapunkhoz és beütöttem a telefonszámot. Első csörgésre felvette: -Sarah? –Igen, én vagyok! Láttam az üzeneted és gondoltam felhívlak-mosolyogtam, miközben egyedül voltam. –Oh, igen. Arra gondoltam eljöhetnél velem hozzánk. Ha látnád Key-t, neki állt sütni!-nevetett Onew. –Még szép, hiszen itt marad vacsorára a pudli, nem igaz? –hallottam Key hangját. –Ne aggódj, Key! Nem akarok zavarni. -mondtam halkan. –Nem zavarsz, gyere nyugodtan. Még meg kell alkotnunk a legjobb kávét. Tehát mikor indulhatok érted? –hallottam sürgető hangját. –Fél óra múlva, talán… -mondtam, miközben körbe néztem. Úgy éreztem nem vagyok teljesen egyedül. Onew persze csak beszélt a telefonba, de én nem hallottam semmit, hiszen a szemeim a fákat kutatták. –Sarah? Itt vagy?- Onew zavartan kérdezte. –I-igen, csak olyan fáradt vagyok és kezdek paranoiás lenni egy kicsit. –nevettem saját butaságomon. –Mire gondolsz? Valami gond van?-kérdezte Onew. –Dehogyis, csak úgy éreztem, hogy néznek, de biztos tévedtem. –a nevetésem hamisan csengett. –Egyedül vagy? –Onew hangja egyre idegesebb lett. –Igen, hátul vagyok a kapunál, ahol felolvastál nekem.-idéztem fel az emlékeket. –Azonnal tűnj el onnan! –kiabált rám. –Onew, mi a baj?-kérdeztem. –Sarah, kérlek, ne kérdezz semmit, csak menj el a hátsó kapu közeléből és addig ne is gyere vissza, míg oda nem értem. Keress egy helyet, ahol sokan vannak. –Rendben! –mondtam, miközben a fák közül egy szempár villanását láttam meg. Muszáj eltűnnöm, de ha futok, akkor elesek, és azt hinné ez a titokzatos alak, hogy pánikolok. –Sarah, ne tedd le a telefont, világos? Maradj velem, rendben? Odamegyek! Már úton vagyok –érzékeltem, hogy komolyan fél, hogy valami történik velem. –Ne aggódj, minden rendben van. –mondtam, miközben elhaladtam a medence mellett, amit a lányok csak nagyon ritkán használtak. Valaki kirontott a fák közül, ellőttem pedig minden elsötétült. 

A sötét víz csípte a szemem, a klórra allergiás bőröm kipattogzott. Próbáltam a felszínre küzdeni magam, de mikor éppen felkerültem volna, valaki lenyomott. A világ elsötétült, a levegőm pedig fogytán volt.