Chapter 8-Teafű-jóslás, keresés

Chapter 8-Tasseography, searching

Nem érdekelt hol vagyok csak minél messzebb azoktól az elvetemültektől. A rohanástól már nem volt erőm állni, így leültem a padlóra. -Jaj, istenem! Jól vagy, gyermekem?-szólított meg egy idősebb nő. -Jaj, annyira sajnálom nem akartam megijeszteni, én csak egy kicsit kifulladtam. -Azt elhiszem. Nem kis dolog egy idol-nak menekülnie. –H-honnan tudja? Hiszen az ajtó csukva volt és nem láthatott ki, ahhoz ön egy kicsit messze volt. -Valóban, kedvesem, de mint azt láthatod, nem egyszerű öregasszony vagyok, hanem egy jós.-nevetett rajtam. Alaposan körülnéztem és meg kellett állapítanom, hogy valóban nem egyszerű nénivel van dolgom. Mindenhol összehajtott jóslapok, könyvek, világító lámpák és fura kinézetű manók, koboldok és fekete macskák szobrai néztek rám. -Mi ez a hely? -Az irodám, itt fogadom a vendégeimet, már ha kiszúrják ezt a helyet. Tessék egy kis tea.-nyújtott át nekem egy csészével. Gyorsan kiittam, majd odaadtam a nőnek. -Szabad? -nézett meglepetten. -Elnézést, de nem értem mire céloz. -A tealevelekre értem. Olvasnék belőlük. -Persze, csak nyugodtan. -Lássuk csak-kezdett el egy füstölőt égetni.-Ez elég érdekes lányom. -Mit mutat? -Egy macska és egy kutya olvad egymásba. Megjelenik még a háromszög motívum, ahol egy másik kutya is van. Egy pók van a sarokban, de a lábai, érzékelői töröttek. -Ez mégis mit jelent? -néztem zavartan. -A kutya-macska egy emberre utal, aki elárul, de mégis hűséges marad hozzád. A háromszög és a másik kutya, frusztrációt és egy másik embert jelöl, aki nem hagyna el. A pók szerencsét jelöl, de itt ennek a póknak nincsenek érzékelői, nem tud előre haladni... Lányom, úgy látszik a szerencséd forgandó és a körülötted lévő fontos személyek sem mindig adnak majd neked biztonságot, egyedül viszont biztosan elbuksz. Lányom nagyon vigyáznod kell magadra. - ráncolta a szemöldökét.

 Elfogott az aggodalom egy pillanatra, de hamar megszabadultam tőle, hiszen csak egy öreg jósnő, aki nem feltétlenül mond igazat, csak próbál rám ijeszteni, mert ez a munkája. –Köszönöm, hogy jósolt nekem, de mennem kell. Tessék, egy kis pénz. –Nagyon kedves vagy, de pénz helyett nem adnál egy autogramot? Az unokám nézi a műsort és biztosan boldog lenne, ha lenne autogramja tőled.-Oh, hogyne, tessék.-írtam alá a kezembe nyomott papírt. -Szeretnék még adni neked pár talizmánt, a kedvességedért. –Nagyon kedves öntől, de sietnem kell. A barátaim már várnak. –Bizonyára. Akkor tessék, ezt az egyet fogadd el, és ha bármikor van egy kis időd, gyere vissza nyugodtan. –Köszönöm. - vettem el a nyakláncot, ami jéghideg volt a kezemben.

  Visszafele úton az ujjaim az ékszert tapogatták a sötétségben. Nem láttam semmit és akárhogy haladtam és szedtem a lépteimet, egyre jobban eluralkodott rajtam a pánik. Hangokat hallottam, de biztos voltam benne, hogy csak magamat ijesztgetem. Oldalra pillantottam, nem állíthatom teljes meggyőződéssel, de mintha alakokat láttam volna. A nagy lépések, amiket megtettem, azok futássá gyorsultak. A vállam fölött hátrapillantottam, de nem láttam senkit, majd neki mentem valakinek.

 –Eressz el!-próbáltam kapálódzni, miután akinek neki mentem elkapott. Ő nem engedett el, csak csitítani próbált, majd elkezdett maga után húzni. Egy lámpánál megállt, én pedig úgy döntöttem itt az idő a szökésre. Rápillantottam a támadómra, majd meghökkenve állapítottam meg, hogy Minho az. –Te jó ég! Minho mit keresel itt?-tettem a kezemet a szám elé meglepetésemben. –Összefutottunk Taehyun-nal, miután visszamentünk a boltba. Elég gyászos állapotban volt, valami olyasmit hajtogatott, hogy nem kellett volna elengednie egyedül, és hogy most biztosan kint dideregsz a hidegben. Tehát amint meghallottuk, hogy elhagytátok egymást, Onew hyung, rettenetesen pipa lett. A rendőrséget hívta volna, de Jonghyun és Key megmondta, hogy csak 24 óra múlva tehet bejelentést az eltűnésed ügyében. Tehát elindultunk mindannyian körül nézni merre lehetsz, de az a fontos, hogy végre megvagy és jól vagy. –Taehyun, megtalálta Vivit? –Nem, azóta nem látta, mióta a tömeg elkevert titeket. –Nem hiszem el, merre lehet? –Megtaláljuk, ne aggódj.-csörrent meg a telefonja. –Hello? Oh, Key, igen, megtaláltam. Sietünk vissza, ahogy csak tudunk. Adjam? Veled akar beszélni!-nyújtotta át a telefont nekem. –Igen? –Szerbusz, pudli. Kicsit, nagyon ránk hoztad a szívbajt. Hallod? Hyung majdnem feldobta a talpát itt nekem miattad, mert annyira aggódott. Még most is kint keres valószínűleg, miután teljesen megőrült. –kiáltott bele a telefonba Key. Majd Jonghyun is megszólalt:  -Sosem láttuk még ilyennek. Hirtelen teljesen megkomolyodott. Key-re rá is kiabált, mert azt mondta biztos visszatalálsz, majd elviharzott. –Ezt minek mondtad el? Pabo-hallottam Key hangját a háttérben. –Jól van már, Key. Lényeg a lényeg, hívjátok fel hyungot, addig mi tovább keressük Vivit. –Rendben, leteszem Jonghyun. –Oké, bye. –köszönt el. Minho rám nézett: -Feltudod hívni Onew-t? –néztem rá aggódva. –Persze, csörög, tessék. –adta a mobilt. –Beszélhetsz vele előbb Minho, én ráérek. –Dehogy, biztos örülne, ha téged hallana meg először, miután kiborult. –Rendben-vettem át a telefont dobogó szívvel, remegő gyomorral. –Minho? Megtaláltátok? Visszament a plázába? Már rengeteg helyen voltam, de sehol sincs. Nem tudom merre mehetett, de addig nem megyek vissza, míg meg nem találom. –darálta le a szöveget pár perc alatt. Annyira sietve, aggódva mondta, hogy elszorult a torkom. –Onew? Én vagyok, Sarah. –többet nem tudtam kinyögni. –Sarah? Minden rendben? Jól vagy? Merre vagy? –hangzott a sok kérdés. –Jól vagyok…-mondtam halkan. –Biztos? Hol vagy? –Nem tudom.. –Majd én, rendben? –nézett rám Minho. Átnyújtottam a mobilt, ő pedig elmondta Onew-nak merre vagyunk. Nem sokkal később, futva közeledett felénk. Mikor odaért elénk, megfogta a kezem és közelebb húzott magához. –Végre megvagy!-mondta nekem miközben ölelt. Ahogy közelebb bújt, éreztem a szívverése gyors tempóját és a leheletét a nyakamon, amitől megborzongtam. Olyan szorosan tartott, hogy azt hittem elájulok,mert a gyomrom fel-le liftezett egész végig. 

Kb. fél percig álltunk így, majd elhúzódott tőlem. –Többet ne szaladj el egyedül, rendben?-dorgált meg. –Nem fogok. –hajtottam le a fejem. –Menjünk vissza! –fogta meg a kezem, amely még mindig a nyakláncot szorongatta. –Ez mi? –Semmi, csak egy kis apróság-tettem el a nadrágom zsebébe, majd elkezdtem húzkodni a felsőm ujját, hiszen jócskán elmúlt már reggel, mikor elindultunk. –Tessék! –adta oda a dzsekijét Onew. –Nem kell, megvagyok. –mosolyodtam el. – Vedd csak fel, én kimelegedtem a futástól. –Rendben, nagyon köszönöm.-bújtam bele a kényelmes dzsekibe.Mikor visszaértünk a plázába, Taehyun épp letette a telefonját. –Minden rendben? –néztem sápadt arcára. –Örülök, hogy megvagy Sarah… Vivit még mindig nem találjuk… Beszéltem Mino-val. –ránézett a telefonjára, ami jelzett, hogy üzenete érkezett. Megnézte az üzenetet: -Nagy a baj…-nézett rám sápadtan. –Mi történt? –Mino beszélt GD-vel, aki otthagyta az egyik divatestet, amire hivatalos és most ide tart…