Az egész egy álomnak tűnt. Egy ideig még kapálóztam az életemért, de nem jutottam előbbre. A kezeim elfáradtak, a lábam a hideg víztől megdermedt. A levegőm elfogyott, én pedig önkívületi állapotba kerültem... A testem elernyedve feküdt a medence alján, én mégis tisztán láttam. Kívülről szemléltem az eseményeket.. Rá kellett jöjjek,hogy a lelkem elvált a testemtől. Bepánikoltam, ez nem történhet meg... Még annyi dolgot kell elérjek. A kezeimmel takartam az arcom, a könnyeim záporoztak... Mi lesz a családommal? Gondoskodnom kell róluk és ott van még Vivi és Yunohe... Nem akarom őket itt hagyni..Ahogy Onew-t sem, nem engedhetem, hogy vége szakadjon annak, ami csak most kezdődött el köztünk..Még annyi dolog van, amit meg kell tennem. Még csak el sem búcsúzhattam senkitől... Legalább még egyszer utoljára láthatnám az arcát...
Hatalmas csobbanás riasztott fel a könnyeim tengeréből. Onew volt az... Hát így találkozunk utoljára... Közelebb úsztam hozzá, meglepően könnyen úsztam, semmilyen akadályba nem ütközött a testem, csak éppen nem vert a szívem és nem kellett lélegeznem. Onew riadtan kivontatott a partra. A testem élettelenül feküdt.. A szám kékült, a bőröm vörös foltokkal teli, a klór allergiám miatt. Onew fölém magasodva elkezdte az újraélesztést. Tudtam, hogy felesleges, amit csinál, de teljes erőmmel szurkoltam neki. -Sarah, Sarah!!! Kelj fel! Hallasz? Ne merj itt hagyni! Kérlek, ébredj fel. Ígéretet tettél, azt mondtad eljössz velem a dormunkba és megalkotjuk a világ legjobb kávéját. Sarah! Megígérted!- Onew egyre nehezebben vette a levegőt, zihálva próbált levegőt pumpálni a mellkasomba. Én próbáltam visszamászni a testembe, de mintha az kilökött volna. Reményvesztetten leguggoltam Onew mellé: -Ne haragudj,Onew! Szerettem volna elkészíteni veled a legjobb kávét, sőt még ennél több mindent is, de erre már nem lesz több esélyem. Annyira sajnálom.-megakartam ölelni, de a kezem nem tudta megérinteni őt.-Ezt ne! Még egy utolsó érintést... Anélkül nem tudok elmenni.-suttogtam.
-Valóban nem? -kérdezte egy hang a fejemben. -Ki vagy?-kérdeztem a hangot. -Nagyon jól tudod,hogy ki vagyok és azt is,hogy miért jöttem. Velem kell jönnöd. -válaszolt a hang. -Kérem, ne... Még annyi mindent kell megvalósítanom, és meg kell védenem a szeretteimet. -Mégis miből gondolod, hogy a szeretteid nem tudják megvédeni magukat? -tette fel a kérdést nekem az ismeretlen. -A húgom és az anyám... Miután megtörtént a baleset, anyu nem állt többé lábra... Tolószékben végezte, a munkáját többé nem tudta teljesíteni, a húgom és én próbáltunk pénzt keresni... Az utcán talált rám a főnököm, aki jelenleg is fizeti a húgom taníttatását és az anyámat is eltartja, cserébe viszont muszáj sztárrá válnom. Kérem, engedje meg, hogy visszamenjek. Adjon nekem egy második esélyt..-könyörögtem. A hang nem adott választ, a könnyeim kis tócsába gyűltek. Onew még mindig az újraélesztésen dolgozott, de már nem a mellkasomat pumpálta. A levegőt a számon keresztül próbálta meg eljuttatni a tüdőmig. Halott testem mellé feküdtem, a szemeimet behunytam, miközben minden erőmmel könyörögtem, hogy visszatérhessek az életembe. Egy pillanat, majd még egy... Az ajkaimon erős nyomást éreztem. A szemeimet nem tudtam kinyitni. A testem nehézzé vált, már nem voltam olyan pihekönnyű. Ilyen lenne a halál? Teljesen máshogy képzeltem. Mondjuk kevesebb fájdalommal, ugyanis a mellkasom égett, megakartam érinteni a szívem vagyis a helyét, hogy ellenőrizzem az állapotomat, ki akartam nyitni a szemem, hogy lássam a helyszínt, ahol eltöltöm majd az időmet az idők végezetéig.
A szívem egy aprót dobbant, majd még egyet.. Hirtelen felültem, mert a tüdőmben rengeteg víz gyülemlett fel. Oldalra köptem a vizet, majd két kar kinyúlt értem és magához szorított. -Sarah! Jézusom, Sarah! Úgy megijesztettél...-mondta a hang... A szemeim küzdöttek,hogy kinyithassam őket, majd sikerült. Először zavarosan láttam mindent, majd két könnyes szempár nézett velem szembe. -Onew?-kérdeztem halkan, miközben a torkomat továbbra is marta a víz. -Igen,én vagyok az, Sarah... Annyira sajnálom... Elkéstem, azt hittem, hogy te már... De annyira boldog vagyok, hogy nem. -ölelt meg még egyszer, majd erőteljesen megcsókolt. Nem tudtam megtartani magam,így hagytam hadd tartson ő. -Sarah? -nézett rám rémülten, -I-igen?-küszködtem a szavakért. -A vörös foltok mitől vannak? -...Klór... -nyögtem ki. -Allergia? -csak bólintani tudtam. -Muszáj innod egy kalcium tablettát. Francba... -kiáltott fel. -Megvan, elviszlek hozzánk, Key-nél mindig van gyógyszer. Autóval vagyok. -Jó.-mondtam mert nem maradt erőm a tiltakozásra. Onew felállt, majd egyszerűen a kezeibe kapott, mint valami tollpihét. Ernyedten lógtam a karjai közt, de boldogan hiszen tudtam, hogy élek...
A hátsó ülésre fektetett, mivel ülni képtelen voltam. Ő előre ült, és egyfolytában a kérdéseivel zaklatott: -Sarah, biztosan jól vagy? Kényelmesen fekszel? Segíthetek valamiben? Ne aggódj mindjárt ott vagyunk.-nem aggódtam, úgy éreztem mellette biztonságban vagyok, így nem is lepődtem meg, mikor elnyomott az álom..
Nem emlékszem mi történt, de mikor felébredtem Key éppen aggodalmaskodva kérdezgette Onew-t a történtekről. A hasam émelygett, a torkom kiszáradt. A szemeimet kinyitva, egy nagy ágyban találtam magam. -Végre, hogy felébredtél! Hogy vagy?-ugrott mellém Onew azonnal. Nagy nehezen elmutogattam neki, hogy szomjas vagyok, mert egy hang nem jött ki a számon. Key azonnal elszaladt vízért, én pedig megkönnyebbülve nyeldestem a kortyokat. -J-jobban vagyok,köszönöm.-de a hasam önkéntelenül is megkordult. -Hozok egy kis levest. Várj egy kicsit, pudli.-szaladt el Key. Onew megsimogatta a kezemet,majd apró puszit nyomott a homlokomra. -Itt is van, pudli.-mondta Key, majd óvatosan megettem a levest, a hasam pedig boldogan fellélegzett. -Mennyi az idő?-kérdeztem. -8 óra, 3 órán keresztül csak aludtál, Onew a kórházon gondolkodott, de én tudtam, hogy ez a kis pudli mindent kibír.-kacsintott rám.-Muszáj visszamennem a dormunkba, -hajtottam le az ágytakarót, de mikor a lábamra álltam volna, megszédültem és Onew karjai közt találtam magam. -Pudli, nem mehetsz vissza. Túl gyenge vagy, ahhoz, hogy visszamenj. -mondta Key, és a következő mondatnál azt hittem rosszul hallok, de nem: -Aludj itt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése