Sarah szemszöge:
A rózsákat odaadtam Yunohe-nak, majd elviharzottam. Onew a kezét nyújtotta felém, én azonban a fejemet felemelve elsétáltam mellette. Meg akartam neki mutatni, hogy nincs szükségem a segítségére, így ez alkalommal a női büszkeségem erősebb volt. Nem leszek kezes bárány, attól függetlenül, hogy beleegyeztem a beszélgetésbe. Az orromat magasan hordva nem vettem észre, hogy az egyik járdakő jobban kitüremkedik, mint a többi, így kis híján orra buktam. A hátam mögül halk kuncogást véltem felfedezni, így hátra kaptam a fejemet. A nevetés elhalt, Onew pedig azonnal ott termett mellettem.
-Te kinevettél?-kérdeztem, ,miközben résnyire húztam össze a szemeimet, és duzzogva lebiggyesztettem az ajkaimat. Újra kiszaladt belőle a nevetés, én pedig összefont karokkal néztem rá.
-Ne haragudj... csak annyira... annyira aranyos vagy, mikor mérges vagy-nézett rám bocsánatkérően, félig nevetve. Arra gondoltam, milyen jó lenne nevetve meglökni a vállát és azt mondani, hogy ne viccelődjön velem, de jelen helyzetemben erre nem voltam képes.
-Mehetnénk beszélni? Ma még sok mindent kell végrehajtanom-mondtam, miközben PSY-ra és a felmondásomra, illetve a SHINee dormban felejtett cuccaimra gondoltam.
-Rendben, jobb lesz, ha melletted megyek, nehogy eless nekem-vette fel a lépést velem.
-Nem fogok, ne aggódj, tudok magamra vigyázni-löktem hátra az arcomba csapódó hajamat.
-Oh, azt vettem észre-mondta, miközben eléggé távol kerültünk Taemin-tól és Yunohe-től.
-Gúnyolódsz rajtam, Onew?-kérdeztem mélyen a szemébe nézve. Mélyebb kérdésekre akartam választ kapni, de féltem feltenni őket, így büszkeségem mögé rejtettem riadt, ölelésre vágyó énemet.
-Dehogy, Sarah, sosem gúnyolódtam veled, és nem is fogok-fújta ki a levegőt idegesen. Nem értettem miért ideges, hiszen csak velem beszélget, mégis úgy izzadt a tenyere, mint akit vizsgáztatnak. Talán így is érezte...
-Nézd, szeretnék neked mondani pár dolgot... Mi ketten... Én sosem hazudtam neked az érzéseimmel kapcsolatban, Sarah. Igen, segítettem Linának az elején, de a dolgok hamar megváltoztak, ahogy beférkőztél a fejembe. Elkezdett érdekelni az a lány, aki idáig eljutott... A vásárlás során a frászt hoztad rám, mikor eltűntél, nem is tudod mennyire aggódtam. Érzéseket kezdtem táplálni irántad, amik még mindig itt vannak bennem és itt is lesznek. A szívedhez láncoltál. Az előbb, mikor elestél, aggódtam, hogy megütöd magad, de viccesnek és annyira aranyosnak találtam a gesztusaidat. Szerettelek volna átölelni, de tudom, hogy jelenleg mik a szabályok, így aztán nem is próbálkozom a megszegésükkel, de ezzel nem adtam fel... Még mindig veled akarok lenni a nap minden egyes percében. Még az is mindegy lenne mit tennénk... Mert melletted mindegy hol, mikor és mit teszünk, mindenbe belemegyek a kedvedért, hiszen veled ott vagyok,ahol lenni szeretnék, Sarah....
A szavai a fejemben visszhangoztak. Most mégis mit tegyek? Jelenleg nem érzem magamat készen arra, hogy megbocsássak neki, visszamenni pedig végképp nem fogok és nem is tudok. A kilépést választottam, haza kell menjek. Levegőre és szabadságra van szükségem,hogy átgondoljam a dolgokat, hiszen minden olyan gyorsan történt. Egy nap leforgása alatt tönkrement a kapcsolatom , amelynek hála a barátaim is veszekednek. A karom eltört, a kilépés mellett döntöttem, illetve megismertem egy igazán figyelemre méltó kislányt, és Henry-t. Egyszerűen kezdett túl sok lenni ez a nap... Annyi minden történt és esélyem se volt feldolgozni, hiszen egymás után jöttek a csapások. Onew pedig most pár óra leforgása alatt itt áll és bocsánatot kér? Hát sajnos, ez nekem most nem fog menni...
-Nézd, Onew... Jelenleg nagyon elfoglalt vagyok a dolgaimmal és még nem is tudtam átgondolni a dolgokat. Nem tudok mit mondani neked, se az unokatestvérednek. Megaláztatok... Nem is akárhogyan, és ezt nem lehet egy szimpla bocsánatkéréssel semmissé tenni. Nagyon sajnálom, de túl nagyot csalódtam...
-Tudom, hogy nem lehet ilyen könnyen elintézni, és nem is várom, hogy megbocsáss, de adj nekem próba időt-mondta nekem halkan.
-Nekem ez túl sok mára, Onew...
-Csak hadd bizonyítsak... Nem tudlak elengedni, Sarah. Nem megy...
-Nekem mennem kell..-indultam el, de Onew hátulról átkarolta a derekamat. Megdermedtem.... A lélegzetvétele piszkálta a hajam pihéit, amiket nem tudtam copfba fogni. Túl közel volt..
Pár másodperc már eltelt, de még mindig nem tett semmit. Mi történik itt? A szívem zabolázatlanul dobogott a mellkasomban. Talán még egyszer, utoljára elmerülhetnék ebben a pillanatban, de tudom túl keserédes lenne és csak jobban hiányozna. Itt a vége... El kell engednie és nekem is őt... A következő pillanatban kisebb csókokat kaptam a puha ajkaktól a nyakam szegletébe. A látásom elhomályosodott... A könnyek utat törtek maguknak, habár az elején megígértem, hogy erős leszek...
-Eressz el... Kérlek-könyörögtem neki, de nem engedett, hiába próbáltam lágyan odébb lökni. A következő pillanatban fogakat éreztem a nyakamon, ahogy a bőrömbe marnak gyengéden.
Sikítva téptem ki magamat a szorításából. A könnyektől elhomályosultan láttam, ahogy aggódva mér végig...
-Sarah... Én...-jött közelebb, én viszont hátráltam.
-Ne gyere a közelembe, soha.... Utállak... és nem akarlak látni...-rohantam el kiabálva. Csak minél messzebbre tőle...
Onew szemszöge:
Borzalmasan viselkedtem... Sarah utolsó ijedt pillantása rádöbbentett mit is tettem...Félt tőlem.. Tisztán láttam a szemében, hogy mennyire riadtan mért végig, mielőtt elfutott volna... Láttam a reménytelenséget és a hitetlenkedést az arcán... Én sem tudtam elhinni mire vetemedtem...
Ez a fajta viselkedés nem is vall rám. Én csak egy 2. esélyt akartam, de úgy támadtam le, mint valami perverz alak. A vágy elvette az eszemet, és nem gondolkodtam tisztán, pedig muszáj lesz, ha újra látni akarom Sarah-t. Egyenlőre a legkevesebb esélyemet is elbaltáztam a vágyakozás miatt. Fékeznem kell magam, ha valóban vele akarok lenni és bevetnem mindent, amit csak tudok. Hogyan is kell udvarolni egy lánynak? Sarah-val minden olyan gyorsan ment, még udvarolnom sem kellett igazán, és most itt vagyok tanácstalanul... Talán fel kellene hívnom valakit, aki tapasztalt a témában.. De kit? Megvan.. Egyetlen egy személy van, aki erre alkalmas,és az Kim Jonghyun. A telefon kicsöngött, majd valaki beleordított:
-TE NORMÁLIS VAGY?-ismertem fel Key-t.
-Szia, Key. Van egy nagy problémám és...
-Nem érdekel milyen problémád van...
-Add oda a telefont, Jonghyun-nak...
-NEM.
-Key, add ide, hadd beszéljek vele...-hallottam meg Jonghyun ideges hangját.
A szavai a fejemben visszhangoztak. Most mégis mit tegyek? Jelenleg nem érzem magamat készen arra, hogy megbocsássak neki, visszamenni pedig végképp nem fogok és nem is tudok. A kilépést választottam, haza kell menjek. Levegőre és szabadságra van szükségem,hogy átgondoljam a dolgokat, hiszen minden olyan gyorsan történt. Egy nap leforgása alatt tönkrement a kapcsolatom , amelynek hála a barátaim is veszekednek. A karom eltört, a kilépés mellett döntöttem, illetve megismertem egy igazán figyelemre méltó kislányt, és Henry-t. Egyszerűen kezdett túl sok lenni ez a nap... Annyi minden történt és esélyem se volt feldolgozni, hiszen egymás után jöttek a csapások. Onew pedig most pár óra leforgása alatt itt áll és bocsánatot kér? Hát sajnos, ez nekem most nem fog menni...
-Nézd, Onew... Jelenleg nagyon elfoglalt vagyok a dolgaimmal és még nem is tudtam átgondolni a dolgokat. Nem tudok mit mondani neked, se az unokatestvérednek. Megaláztatok... Nem is akárhogyan, és ezt nem lehet egy szimpla bocsánatkéréssel semmissé tenni. Nagyon sajnálom, de túl nagyot csalódtam...
-Tudom, hogy nem lehet ilyen könnyen elintézni, és nem is várom, hogy megbocsáss, de adj nekem próba időt-mondta nekem halkan.
-Nekem ez túl sok mára, Onew...
-Csak hadd bizonyítsak... Nem tudlak elengedni, Sarah. Nem megy...
-Nekem mennem kell..-indultam el, de Onew hátulról átkarolta a derekamat. Megdermedtem.... A lélegzetvétele piszkálta a hajam pihéit, amiket nem tudtam copfba fogni. Túl közel volt..
Pár másodperc már eltelt, de még mindig nem tett semmit. Mi történik itt? A szívem zabolázatlanul dobogott a mellkasomban. Talán még egyszer, utoljára elmerülhetnék ebben a pillanatban, de tudom túl keserédes lenne és csak jobban hiányozna. Itt a vége... El kell engednie és nekem is őt... A következő pillanatban kisebb csókokat kaptam a puha ajkaktól a nyakam szegletébe. A látásom elhomályosodott... A könnyek utat törtek maguknak, habár az elején megígértem, hogy erős leszek...
-Eressz el... Kérlek-könyörögtem neki, de nem engedett, hiába próbáltam lágyan odébb lökni. A következő pillanatban fogakat éreztem a nyakamon, ahogy a bőrömbe marnak gyengéden.
Sikítva téptem ki magamat a szorításából. A könnyektől elhomályosultan láttam, ahogy aggódva mér végig...
-Sarah... Én...-jött közelebb, én viszont hátráltam.
-Ne gyere a közelembe, soha.... Utállak... és nem akarlak látni...-rohantam el kiabálva. Csak minél messzebbre tőle...
Onew szemszöge:
Borzalmasan viselkedtem... Sarah utolsó ijedt pillantása rádöbbentett mit is tettem...Félt tőlem.. Tisztán láttam a szemében, hogy mennyire riadtan mért végig, mielőtt elfutott volna... Láttam a reménytelenséget és a hitetlenkedést az arcán... Én sem tudtam elhinni mire vetemedtem...
Ez a fajta viselkedés nem is vall rám. Én csak egy 2. esélyt akartam, de úgy támadtam le, mint valami perverz alak. A vágy elvette az eszemet, és nem gondolkodtam tisztán, pedig muszáj lesz, ha újra látni akarom Sarah-t. Egyenlőre a legkevesebb esélyemet is elbaltáztam a vágyakozás miatt. Fékeznem kell magam, ha valóban vele akarok lenni és bevetnem mindent, amit csak tudok. Hogyan is kell udvarolni egy lánynak? Sarah-val minden olyan gyorsan ment, még udvarolnom sem kellett igazán, és most itt vagyok tanácstalanul... Talán fel kellene hívnom valakit, aki tapasztalt a témában.. De kit? Megvan.. Egyetlen egy személy van, aki erre alkalmas,és az Kim Jonghyun. A telefon kicsöngött, majd valaki beleordított:
-TE NORMÁLIS VAGY?-ismertem fel Key-t.
-Szia, Key. Van egy nagy problémám és...
-Nem érdekel milyen problémád van...
-Add oda a telefont, Jonghyun-nak...
-NEM.
-Key, add ide, hadd beszéljek vele...-hallottam meg Jonghyun ideges hangját.
-Legyen... De ne kíméld-kiabált rá Key.
-Na, mi az?-szólt bele Jonghyun a telefonba.
-Jonghyun, valamit nagyon elszúrtam...
-Nem mondod?-kérdezett vissza gúnyosan.
-Vissza kell hódítanom, de nem tudom hogyan...
-Hogy újra kihasználhasd?-kérdezte. A kérdés szíven ütött. Mi van itt mindenkivel? Már a csapattársaim sem bíznak bennem...
-Jonghyun, szó sincs erről, szeretem őt... De nagyon elrontottam a dolgokat, mert nem vettem részt a hogyan legyünk sármosak c. óráidon..
-Nem vagy vicces. Tudjuk mi történt. Szerinted mi folyik a másik szobában?
-Nem tudom. Mi történik?-semmi nem jutott eszembe...
-Key éppen a sírva, remegő Sarah-t vigasztalja, aki egy szót sem tud kibökni. Szerinted mennyire lehet súlyos a helyzet? Egyáltalán hogy jutott el idáig?
-Mi az hogy hogy jutott el odáig? Taemin és Yunohe vitte el, nem?
-Nem, egyszer csak beállított a hajában faágakkal a cuccait kérve. Szerintem futott idáig..
-A fenébe... A karja.. Jonghyun, hogy van a karja, ugye nem tett kárt magában?
-Nem, épen van. Csak kimerült lehet, mint akire ráeresztettek 100 dolgot és nem is pihent. de a mai nap után nem is csodálkozom-mondta ingerülten.
-Odamegyek-mondtam neki merészen.
-Kihangosítalak, hogy halld mennyire nem kellene ide gyere-mondta, majd meghallottam. Sarah volt az.. A hangja reszketett, és hallottam mennyire kimerült:
-Csak.. őt ...ne, Key... Nem akarom, nem akarom-ismételgette fájdalmasan. A többit már nem hallottam, de nem is akartam.
-Most már megérted miért nem... Key nem sokat tudott kihúzni belőle.. Itt marad éjszakára, Key nem akarja visszaengedni, amíg ilyen állapotban van. Kérlek, hogy ne gyere haza, most ne... Sarah így is sokkban van és nem tudjuk mikor nyugszik meg eléggé, hogy mondjon is nekünk valamit.
-Rendben, megértem... Nem megyek haza, majd keresek valami helyet, ha találok.
-Nézd, nem akarunk kirúgni Onew, amint Sarah elalszik, haza jöhetsz, de egy valamit ígérj meg.
-Micsodát?
-A másik dolog, amit Sarah ismételgetett az az volt, hogy ne érj hozzá... Most is..Tehát, ha lehet a vendégszobát meg se közelítsd, rendben?-kérte Jonghyun, nekem pedig majd megszakadt a szívem, de bólintottam.
-Na, mi az?-szólt bele Jonghyun a telefonba.
-Jonghyun, valamit nagyon elszúrtam...
-Nem mondod?-kérdezett vissza gúnyosan.
-Vissza kell hódítanom, de nem tudom hogyan...
-Hogy újra kihasználhasd?-kérdezte. A kérdés szíven ütött. Mi van itt mindenkivel? Már a csapattársaim sem bíznak bennem...
-Jonghyun, szó sincs erről, szeretem őt... De nagyon elrontottam a dolgokat, mert nem vettem részt a hogyan legyünk sármosak c. óráidon..
-Nem vagy vicces. Tudjuk mi történt. Szerinted mi folyik a másik szobában?
-Nem tudom. Mi történik?-semmi nem jutott eszembe...
-Key éppen a sírva, remegő Sarah-t vigasztalja, aki egy szót sem tud kibökni. Szerinted mennyire lehet súlyos a helyzet? Egyáltalán hogy jutott el idáig?
-Mi az hogy hogy jutott el odáig? Taemin és Yunohe vitte el, nem?
-Nem, egyszer csak beállított a hajában faágakkal a cuccait kérve. Szerintem futott idáig..
-A fenébe... A karja.. Jonghyun, hogy van a karja, ugye nem tett kárt magában?
-Nem, épen van. Csak kimerült lehet, mint akire ráeresztettek 100 dolgot és nem is pihent. de a mai nap után nem is csodálkozom-mondta ingerülten.
-Odamegyek-mondtam neki merészen.
-Kihangosítalak, hogy halld mennyire nem kellene ide gyere-mondta, majd meghallottam. Sarah volt az.. A hangja reszketett, és hallottam mennyire kimerült:
-Csak.. őt ...ne, Key... Nem akarom, nem akarom-ismételgette fájdalmasan. A többit már nem hallottam, de nem is akartam.
-Most már megérted miért nem... Key nem sokat tudott kihúzni belőle.. Itt marad éjszakára, Key nem akarja visszaengedni, amíg ilyen állapotban van. Kérlek, hogy ne gyere haza, most ne... Sarah így is sokkban van és nem tudjuk mikor nyugszik meg eléggé, hogy mondjon is nekünk valamit.
-Rendben, megértem... Nem megyek haza, majd keresek valami helyet, ha találok.
-Nézd, nem akarunk kirúgni Onew, amint Sarah elalszik, haza jöhetsz, de egy valamit ígérj meg.
-Micsodát?
-A másik dolog, amit Sarah ismételgetett az az volt, hogy ne érj hozzá... Most is..Tehát, ha lehet a vendégszobát meg se közelítsd, rendben?-kérte Jonghyun, nekem pedig majd megszakadt a szívem, de bólintottam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése