Sarah szemszöge:
-Mi az ott a kezedben?-ripakodott rám Onew. Ijedten ejtettem el a füzetet, amit még ki sem nyitottam, csak a fedelét nézegettem.
-Elloptad?-folytatta tovább a kérdezgetést. Nem sok kedvem volt válaszolni, de a vádaskodásra fel ment bennem a pumpa.
-Nem én loptam el! Hanem Lina, aki rám bízta, vissza akartam adni, de a levélen az én nevem van, mégsem nyitottam ki-üvöltöttem rá, mert elegem volt már mindenből és túlságosan fáradt voltam, hogy nyugodtan beszéljek.
-Bontsd ki-jött a felelet. Elképedve bámultam rá. Miről beszél?
-Azt akarom, hogy bontsd ki a levelet!-sürgetett. Aggódva néztem határozott, kemény arcára. Féltem.. Féltem attól, hogy mit tartalmaz a levél, ezért nem nyitottam ki, ébredtem rá. Már nem volt visszaút... Reszkető kezeimmel felbontottam a borítékot és olvasni kezdtem a 3 részre tagolt levelet...
"Kedves Sarah! Nagyon sajnálom mindazt, ami történt. Nem érdemlek bocsánatot a tetteimért, rosszul bántam veled és ezért elvesztettelek, még mielőtt valóban átélhettük volna mindazt, amit én magam előtt láttam már. A legelső találkozásunknál nem tudtam, de ahogy egyre jobban megismertelek rájöttem, hogy fontos vagy nekem... Igazán... A napokban sok ember ébresztett rá arra, hogy ha valamit vagy valakit szeretünk, akkor küzdenünk kell érte. Azt hiszem én idő előtt feladtam a küzdelmet, Sarah. Nem tudom, hogy szeretsz-e vagy utálsz-e, de én még mindig ugyanúgy érzek, ahogy a kezdetekben. Igenis aggódom, ha bajod esik, boldog vagyok, ha jó hírt kapsz, félek, ha megbántalak. Azt érzem, amit te érzel...
Az asszony, akivel találkoztunk és aki segített nekünk álcát kiválasztani a randinkra. A minap nála jártam és adott nekem valamit. Egy nyakláncot, amit még a nagyapám adott neki, amikor szerették egymást. Nem akartam elfogadni, de azt mondta szeretné, ha a tiéd lenne. Sokat jelentesz neki is és nekem is. Akárhogy is szeretném, ha a láncot megtartanád, hiszen neked szánták és én is szeretném, ha a tied lenne. Ezt egy kisebb dobozba tettem neked, hogy el ne vesszen.
Nemsokára itt lesz a fellépésed napja. Aznap oda fogom adni a nyakláncot és megmutatom neked mindezt. Nagyon várom, hogy újra lássalak. Ez a pár nap kínzás volt, csak te jártál/jársz a fejemben. Ezt a megírt dalszövegek is tanúsítják, olyan vagyok, mint egy kamasz, aki most éli az első szerelmét. Taemin ma lepi meg Yunohe-t, azt kívánom bárcsak én is ilyen könnyen tudnék lépni, mint ő, de még nem vagyok készen... Ráadásul ezen a napon elutazom. Neked lesz. Remélem örülni fogsz neki. Olvastam az aktádat és beszéltem a főnököddel. Szerveztem neked egy kis meglepetést. A fellépés két nap múlva lesz, addigra visszaérek a meglepetéssel remélhetően. Vigyázz magadra, Sarah! Szeretlek, Jinki. "
A levél végére érve potyognak a könnyeim. Onew mellettem ül. Nem mozdul, én pedig egyszer csak lecsapok rá az öklömmel:
-Ezt kellett tenned? Napokra eltűnsz? Key-nek kellett vigyáznia rám, míg te eltűntél és én lázasan feküdtem nálatok-kiabáltam, miközben gyengén ütöttem a mellkasát. Nem haragudtam rá igazán, csak feltört belőlem mindaz, amit nem tudtam még kiadni magamból.
-Ami azt illeti, akkor éjjel ott voltam. Key és Jonghyun szépen őrt álltak az ajtódnál, de bementem. Álmodban rúgkapáltál és sikoltoztál, de ott voltam melletted. Kiszellőztettem és....-elpirult.
-Mi és?-kezdtem gyanakodni.
-Megcsókoltalak, míg aludtál... Az ágyadnál maradtam, míg meg nem nyugodtál, utána pedig elmentem, mert féltem, hogy rosszul reagálnál rám.
-Várj! Én azt hittem, hogy Key...
-Nem, én voltam...-felelte halkan.
-A francba veled, Onew... -húzódtam közelebb hozzá és megcsókoltam, míg ő bűntudatosan a földet bámulta. Meglepődve nézett fel...
-Ez most...
-Az volt, amire gondolsz-kacsintottam rá.
-Gyere ide-emelt fel a fehér ruhámban a földről. A lábára ültetett, és magához szorított.
-Rettenetesen hiányzott a hajad illata-suttogta, miközben beletúrt hosszú, hullámos tincseimbe.
-Csak a hajam?-incselkedtem vele.
-Nem, a mosolyod, a szemeid, a kezeid, a lábaid, mindened. Főleg az ajkaid-tapadt rá az említett területre. Hamar elöntötte mindkettőnket a vágy, ahogy egyre forrósodott a helyzet. A kezem a pólója alatt járt és egyre nagyobb késztetést éreztem, hogy az a ruhadarab lekerüljön róla.
-Most neee-szakadt el tőlem zihálva, miközben próbálta magán tartani a pólót...
-Miért?-nyögtem ki a kérdést aggódva. A haja kész szénaboglyai, a szemei csukva... Még egyszer megcsókolt ugyanolyan szenvedéllyel, majd elhúzódott. Még a csók végét ízlelgette, mikor megszólalt:
-Muszáj..abbahagynunk...-küszködött a szavakkal.
Izgatottan túrt bele a hajába, majd az órájára nézett, míg én durcásan kimásztam az öléből:
-Bakker, elkésünk... -káromkodott.
-Honnan? -kérdeztem, mert nem tudtam mi folyik itt.
-A fellépésedről, a duett. Sajnos túlságosan lefoglaltalak, így egy kissé késésben vagy a sminkestől-kacsintott rám, miközben megfogta a kezem és felhúzott.
-Menni fog, ráadásul ott lesz a meglepi-bátorított, de magamban fortyogtam, hogy nem tudok semmit a meglepetésről, de úgy döntöttem próbáljuk meg. Nem veszíthetek semmit azzal, hogy megpróbálom, nem igaz? Felkaptam a földről a levelet, a dobozt, és a füzetet. Azt akartam, hogy ott legyenek velem, míg újra fel nem készülök arra, aminek jönnie kellett. Lehet, hogy egyedül kell a színpadon álljak, de nem adom fel, mert megígértem, hogy soha nem adom fel... Ráadásul Onew is itt volt nekem már, többé nem válunk el, ígértem meg magamnak.
***
-Na végre, hogy itt vagy, Sarah!-tromfolt le a sminkes, majd jobban szemügyre vett:
-Mégis mit műveltél magaddal? A hajad egy szénakazal, a sminked elfojt, a ruhád csupa kosz... Istenem, valaki fogjon meg, mielőtt elájulok. Katasztrófa, azonnal ülj le, hogy lemoshassam...Onew mellettem nevetett, míg engem kezelésbe vettek. A sminklemosó csípett, és ennek hangot is adtam. Onew a kezemet fogta, ameddig én kihisztiztem magam és próbált megnyugtatni, de egyben ki is nevetett.Nemsokára azonban elengedte a kezem, én pedig nem láttam őt sehol... Hova tűnt?
Másfél óra alatt rendbe kaptak és a színpad az enyém volt. Kész voltam. A mikrofont leteszteltem, tökéletesen működött. A hangstúdióssal sutyorogtam egy keveset.. Megváltoztattam az eredeti dalt. Úgy döntöttem valami mást éneklek, aminek tudtam a szövegét kívülről és szerettem. Úgy éreztem az elmúlt heteimről szól a szöveg és ezért akartam ezt énekelni. Onew-t továbbra sem találtam sehol. A stúdiós megengedte, hogy megcseréljem a számot egy másikra, amely már több éves volt. A színpadra állva lehunytam a szemem és vártam a zene kezdetét. Mindent beleadok, még ha egyedül is vagyok... Most kell megmutatnom... Próbáltam erőt önteni magamba és a szememmel a közönséget néztem,miután felnyíltak szemeim... El sem hittem kiket látok az első sorokban... A szemem könnyes lett, legszívesebben lerohantam volna a nézőtérre, hogy megöleljem őket, de tudtam, hogy először a szereplésemre kell koncentráljak, így hát a mikrofont a kezembe vettem és nekik énekeltem, illetve még annak az egy embernek, akit nem találtam sehol...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése