Chapter 25,5-Szégyen az életében

Chapter 25,5-Shame in her life

Lina szemszöge: 

Miután megszülettem az apám szigorú tekintetével kellett élnem. Édesanyám csak egy szegény mosónő volt, édesapám pedig egy húsboltban kereste kenyerét, így kettejük közül egyértelműen kiderült számomra, hogy apám az , aki eltart minket. A húsnak magas ára volt és úgy fogyott, mint a cukor. Néha bementünk a boltba, de mindig idegesen sutyorogtak anyáék, miközben én játszottam. Apa egyfolytában szidta őt, amiért nem tud engem máshová vinni, anyám pedig őt kínozta, hiszen apám igyekezett engem kizárni az életéből, mert csak egy fattyú voltam. 

Egyszer alkalmam nyílt találkozni apám feleségével és a fiúkkal.. A nő megvetően mért végig, miközben kint játszottam a virágok között, amikor nem figyeltem oda az asszony felpofozta anyámat, aki elesett és az arcát fogta. Az arcán hatalmas vörös kézlenyomat látszódott. Anyám csak szégyenfoltnak hívta, amivel őt büntették, én azonban tudtam az igazságot. Miattam kapta... Én vagyok az ő szégyene....Az asszony rám se hederített, mikor nagyokat pislogva ijedten végigmértem őt...

 Apám halkan könyörgött neki, de nem hatotta meg. Egyre közelebb jött hozzám, én pedig elestem. Lehajolt, majd halkan megszólalt: -Remélem tudod ki vagy... Azt hogy mi vagy! Egy FATTYÚ! Apád sosem fog elismerni téged, mint a lányát, mert anyád igen szerencsétlenül választott magának férjjelöltet. Most pedig kotródj innen!-kiáltott rám. Aggódva húztam össze magamat, egész testemben remegtem a félelemtől. Féltem, hogy én is úgy járok, mint az anyám, de a hölgy csak horkantott egyet, majd ott hagyott. A fia is lesújtva bámult rám, én pedig 5 évesen elkönyveltem magamban, hogy biztosan csodabogár lehetek...

8 évesen elvesztettem anyut... Az egyetlen embert, aki valóban törődött velem egy kicsit is... Mindig is úgy képzeltem anyám halála az én hibám volt. Túl sokat kínlódott velem, annyira igyekezett, hogy apa és a családja elfogadjon, de még a nagymamám is ferdén nézett rám. A temetést apám intézte,nem volt nagy felhajtás: csak én, és az apám. Anya egyke volt és a szülei hamar meghaltak, így csak én voltam neki és az apám. Nem akartam otthagyni anyát egyedül a temetőben egy gödörben elásva. Sírva könyörögtem apámnak, hogy hozza vissza őt és hogy ne hagyjuk itt anyut.. Az nap kaptam az első pofonomat apámtól, de nem az utolsót. A felesége teljesen kiakadt, de apámnak nem volt választása: nekem is oda kellett költöznöm. Míg anyámmal csendes, visszafogott életet éltünk, addig apámék fényűzően, gazdag módjára tengették életüket.... Undorodtam az életüktől, mert míg kívülről remeknek tűnt, belülről csak a pénz irányította őket és az,hogy mi mindent birtokolnak. 

A nevelőanyám 10 éves koromig viselt el engem... 10 évesen kezdtem el visszabeszélni, mert ez a kígyó egyfolytában megboldogult anyámat szidta, már pedig egy halottnak legalább a büszkeségét illene meghagyni, ő erre azt válaszolta: -Azt hiszed van büszkesége? Miután megszült azt is elvesztette...-kacagott ki. Közöltem vele, hogy hazudik, az én anyám szeretett engem, mire ő megütött... Többször csapott le rám, miközben én sírva könyörögtem, hogy hagyja abba. Életemben először vertek meg ennyire. Ezek után mindennapossá vált az, hogy nevelőanyám megragadott a karomnál fogva és elvert, míg kék-zöld foltjaim vörösek nem lettek újra. A fia végignézte, ahogy elvert, majd miután lihegve a földön hevertem, mint egy eldobott baba, odajött és meghúzta a hajamat. Nevetve nézett végig rajtam. -Fattyú, kelj fel a földről!-kiáltott rám, de nem bírtam felülni. Az apám talált rám a munkából hazaérve, eldöntötte, hogy nem vagyok ide való és elküldött a nagymamámhoz, aki az apám testvérével lakott egy házban. 

A nagyi mindig megfedett és alaposan elvert a botjával, ha nem figyeltem rá, ellenben apám testvére mindig elárasztott végtelen szeretetével. Imádtam a nagynénémmel játszani és a fiúkkal, de a nagynéném férje nem szerette, ha egy fattyúval szórakozott a családja. Egy idő után Jinki nem játszott többet velem, és mindketten külön tanultunk. Ha találkoztunk, csak köszöntünk egymásnak és már mentünk is a magunk útjára... Egy nap Jinki bejelentette, hogy mérnök helyett énekes lesz. A nagyi kiakadt. Nem tudtunk Jinki terveiről. Mindenki azt hitte, hogy a húsboltot fogja vezetni, még a mérnöki karrier álmáról sem tudtunk, de Jinki hajthatatlan volt és a tervei be is váltak. 

Jinki-t többé nem ismertük, Onew néven díszelgett a neve mindenhol. Nagyi nekem akarta adni a boltot, miután Jinki otthagyott minket az éneklés miatt, de engem sem érdekelt a húsipar világa, mert nekem is ugyanaz volt az álmom, mint neki. Egy bandának akartam a tagja lenni, hogy több pénzt keressek és anyám sírját, azt a pöcegödröt helyrehozzam. Megakartam mutatni annak a kígyónak, hogy az én anyám sokkal jobb ember volt, mint ő valaha is lesz. 

Onew hazalátogatása során, közöltem a nagyival a terveimet, illetve a félig megvalósult terveimet, hiszen már találtam magamnak céget és kiszöktem a meghallgatásra is, ahol tovább jutottam. Onew izgatottan fülelt és közölte, hogy támogatni fog mindenben, csak szóljak neki, ha segítség kell, a nagyi viszont felpofozott és közölte velem, hogy nem hagyhatom el többe a házat. Az nap éjjel Onew segítségével megszöktem... 

Egy ideig vele és a fiúkkal éltem, majd talpra álltam. Másodállásokból összekapartam egy kevéske pénzt az albérletre, amit egyedül élvezhettem, és a SHINee-s fiúk is szívesen segítettek nekem,főleg Minho.

 Minho és én gyakran viccelődtünk együtt és egyre többször hívott el találkozókra. Nem szégyen, én és Minho kezdtünk szorosan kötődni egymáshoz, szerettem őt... Anyám után ő volt a legfontosabb személy számomra, majd Onew, aki segített nekem beletanulni a "sztárságba". A találkozóink megszaporodtak, és én elvesztettem az irányítást... A cég képzése és Minho sok volt az életemben. Próbáltam mindkettőre időt fordítani, de a szerelem helyett a karriert választottam bármennyire fájt is ez nekem. Többé nem láttam, eltűntem egy szó nélkül, mert képtelen voltam búcsút inteni neki....

Egyre jobb lettem, majd a főnököm bejelentette, hogy nemsokára debütálhatnék, mint énekes egy bandában, de előbb elküldött erre a versenyre. A Choose 7 szabályai egyszerűek voltak, ha elég népszerű leszek és hatalmas rajongó tábort szerzek, bejutok a legjobb 7 közé, akkor debütálhatok. A debütálásomat így egy nagyobb cég venné kezelésbe, ami a főnökömnek nem kerülne pénzbe így. Nyerni akartam minden erőmmel. Egyfolytában az kavargott a fejemben, ha nyerek, azzal megváltom anyám lelkét és Minho-val is több időt tudok majd tölteni. A debütálásom után titokban járhatnánk 2 évig, majd bejelenthetnénk a kapcsolatunkat és minden helyre jönne. Az egész életem értelmet nyerne ezzel. 

Tartottam a szintet, a B osztályba kerültem, de a rajongóim bejuttattak a legjobb 7-be. Szálltam a boldogságtól. Nemsokára debütálhatok és mindent helyrehozhatok, amit elrontottam. Tisztára mosom a nevemet és anyámét. Rendbe hozom Minho-val a kapcsolatomat. Visszafizetem azt az összeget, amivel Onew támogatott engem. A következő héten nem voltam rajta a listán, helyette a C osztályosok közül az egyik legesetlenebb, Sarah került a helyemre. Megijedtem... Mi lesz az álmaimmal? Mi lesz anyával, Minho-val? A gyerekkorom brutalitása után megtanultam, hogy ne bízzak semmiben és mindent megtegyek az álmaimért. Így nevelt fel az én apám, és habár tudtam tanításai nem helyesek, követtem őket a célom érdekében. Apró csínyekkel igyekeztem őt elriasztani a műsorban való részvételtől. Neki biztosan van valami más terve, de nekem ez a verseny az egyetlen. Az olyan kis egérkéknek, mint neki mindig vannak támogatói, mert megsajnálják őket, de engem. Engem senki sem sajnál, mert csak egy fattyú vagyok... 

Azt hiszem féltékeny lettem rá egy idő után. Neki olyan könnyű lehet az ittlét, de nekem... A tréfáim egyre durvábbak lettek, már nem tudtam kontrollálni magam. Apám korcsa lettem akaratom ellenére.., A dolgok kicsúsztak a kezeim közül, Onew-t is belerángattam a dolgaimba, miután egy nap teljesen elázva beállítottam hozzá és sírva rogytam le a kanapéra a bánatomat kiöntve elé. Minho nem volt otthon, se a többiek, így az nap megkötöttük az egyezségünket. Segíteni akart nekem a tervem megvalósításában, hogy valóra váltsa az álmaimat. Onew segített nekem a nagy tervemben, elcsábította Sarah-t, de ő is szép lassan beleesett Sarah-ba. Nem tehettem semmit... Még a rokonom is ellenem fordult... Őt is elvesztettem, ahogy anyámat és Minho-t is... 

Ha eddig úgy éreztem elveszettem a kontrollt, akkor ezek után már elvesztettem magamat is... Aki voltam... A tréfáim életveszélyessé váltak... A medencés jelenetet nem akartam... Nem akartam megölni őt, de nem tudtam tenni semmit. A gyerekkori traumám miatt nem tudtam kimenteni a vízből. A nevelőanyám egyszer belelökött a vízbe és a házvezetőnő szedte ki félholt testemet. A medence sötétje megrémített, és összeroskadtam.. A tenyeremmel takartam kisírt szemeimet... Megöltem valakit... Legalábbis azt gondoltam, de Onew időben odaért, megmentette őt helyettem. Engem elküldött, sírva futottam vissza a szállásra, és magamra zártam az ajtót, Életemben először imádkoztam valakiért és imáim meghallgatásra találtak. Onew felhívott az nap, és lekiabált... Üvöltött velem, de ami a legjobban fájt az az volt, ahogy kimondta én csak a család szégyene vagyok és az is maradok.... Tűz volt a parázsra... Ha igazán rossznak lát már ő is, akkor miért ne legyek az? Így lettem én az, aki vagyok... Kontrollálatlan, kegyetlen gonosz, aki egykor tiszta volt, de mindent elvettek tőle, és most én is azt az utat jártam, mint azok az elveszett, utat tévesztettek...