Lina szemszöge:
2 órát aludtam, majd egyedül ébredtem a sötét szobában. -Hol van Minho?-kérdeztem magamtól pánikolva. Onew-t se láttam sehol. Csak álmodtam volna az egészet? Csendben ültem, miközben az elmúlt napok emlékei elárasztották a fejemet. Fulladoztam a tetteimtől és attól, hogy ezek után még elhittem Minho visszajön hozzám. Csak egy kegyetlen álomkép volt ez, semmi más. Ideje felébredni és kezdeni magammal valamit, hogy helyre tegyem a hibáimat és, hogy megbocsássanak nekem. A terveimet dolgoztam ki magamban, miközben fejemet a falnak támasztottam. Nehezen fogott az agyam, mivel Minho és az érzelmeim iránta járt a fejemben. Talán ha mindent elrendeztem megkeresem és beszélek vele, de most koncentrálnom kell. A konyhából serpenyők ütődése hallatszódott fel. A lányok még nem jöhettek vissza az edzésről, de akkor ki szórakozik velem?
A lépcsőn lábujjhegyen igyekeztem megmászni a fokokat. Az egyik lépcsőfok azonban megnyikordult, én pedig összerándultam. Lépteket hallottam egyre közelebbről. A pánik a torkomnál fogva szorongatott. A könnyeim hangtalanul peregtek le az arcomon. Az alak megállt a lépcsőtől távolabb, a kezében 2 dolgot szorongatva, amiket nem láttam tisztán a könnyeimtől.
-Kérlek, ne bánts...-suttogtam a levegőt nehezen szedve... A szemeimet lehunyva vártam, hogy rám rontson, majd a illető átölelt.
-Nem akarlak bántani, Lina...-mondta egy olyan ismerős hang, amit az álmomban is hallottam. Újra álmodom?
-Minho? -fúrtam a fejemet a mellkasába. A légzését, és a szívverését hallgatva megnyugodtam. Ez igazi... Ez a valóság. Minho itt van velem ébredtem rá. Nem vagyok egyedül... A sírás kegyetlenül tört rám... Halkan nyüszítettem, akár egy kölyökkutya. Minho erősen tartott, és simogatta a hátamat:
-Jól van... Nincs semmi baj. Itt vagyok..
-N-nem voltál ott...
-Miután 1 óráig tartottalak gondoltam kimegyek csinálok egy kis kaját, hogy legyen mit enned. Na gyere, menjük enni, csináltam rántottát-mondta majd megfogta a kezemet, leültetett az asztalhoz és elém hozta a serpenyőt.
A könnyeimet letörölve néztem végig Minho-t alaposan, majd kiszakadt belőlem a nevetés.
-Min nevetsz? -kérdezte komolyan.
-Minho... Te felvetted a kötényemet...és a főzős kendőmet?
-Jaj, hogy az! Fenébe... Csak kölcsönvettem a főzéshez, de leveszem-pirult el az én szakácsom.
-Semmi gond, jól áll. Talán még jobban is, mint nekem-csipkelődtem vele.
-Egyszer azért megnézném rajtad is, mondjuk majd a verseny után, egy kellemes éjszaka után vagy talán most is-ölelt át hátulról, majd a nyakamba suttogta ezeket a szavakat. A pirongás engem is elkapott.
-Semmi válasz? Pedig reménykedtem benne, hogy igent mondasz-nevetett fel.
-Nem tehetem... A jelenlegi állás szerint nem tehetjük ezt. Rengeteg kegyetlen dolgot tettem, amikkel szembe kell nézzek. Jóvá akarom tenni, amit elszúrtam. Mindent... Nehéz lesz, de valahol el kell kezdenem. Szeretnék segíteni Sarah-nak és Onew-nak is... Sok mindenen mentek keresztül miattam.
-Annyira örülök, hogy így látod. Segíteni fogok, amiben csak tudok, itt leszek és támogatni foglak, Lina. Most azonban örülnék, ha elmennél megfürdeni, míg én eltakarítok.
-Hagyd csak majd én...
-NEM! Menj és fürödj meg, biztosan fáradt vagy-irányított a fürdőszoba felé.
-Jól van, megyek, de utána jövök és segítek-nyomtam egy puszit az arcára. Összeszedtem az alvós felsőmet és nadrágomat, majd megengedtem a vizet. Nemsokára a forró habok között merültem el. A hajamat is megmostam, így teljesen a víz alá kerültem egy pillanat erejéig. A csukott szemeim előtt újra felsejlett Sarah, ahogy kapálózik a medence alján. Láttam a tehetetlen önmagamat a vizet nézve, tudva, hogy nem tehetek semmit.
Gyorsan kaptam ki a fejemet a vízből. Az emlékek ijesztőek voltak. Nem tehettem semmit akkor, hogy segíthessek... Sokkot kaptam a tetteim súlyától. Kinyitottam a szemeimet, hogy megszabaduljak ezektől a kísérteties emlékektől. A szemeimet kinyitva csak rosszabb lett minden... A víz körülöttem vérvörös lett... Akaratlanul is felsikoltottam... A hónapos vérzésem már megtörtént, de akkor mi ez itt? Mi történik? A kezeimmel igyekeztem kitapogatni, hogy nincs-e valamilyen sérülésem, de nem volt sehol semmi komoly. Minho sietett be ziháltan.
-Mi a baj? Mi történt? Jesszusom.. Vérzel... Megvágtad magad vagy... azt hiszem tudom... Vegyek neked betétet vagy valamit? Görcsoldót?
-Nem, nem a havim jött meg..
-Oh, nem?
-Nem... -végig néztem meztelen testemen, majd gyorsan eltakartam magam:
-Fordulj el!-kértem idegesen.
-Oh... Igen, hogyne..-mondta, miután felébredt a bambulásból. A hajamra rátettem egy másik törölközőt, leengedtem a vízet és felvettem az egyik kedvenc köntösömet. A hajamat átdörgöltem, majd levettem a törölközőt. A törölköző is vörös volt... Mindenre egy perc alatt rájöttem. A stylistom nemrég festette át a hajamat vörösre, és eddig nem mostam meg... A saját idiótaságomon kiakadva sóhajtottam fel:
-Tehet minden emiatt van...
-Mi történt?
-Csak a hajam... A vörös színt ereszti ki magából és ezért lett vörös a víz, nem a havi vérzésem vagy azért mert megsérültem volna.
-Hála a jó égnek-fordult meg, majd az ölelésébe vont, felemelt a földről. Én pedig a lábaimat keresztül fontam a derekán, így elhelyezkedve kényelmesen. Őrülten csókolt, ahol csak ért, én pedig engedtem neki. Erősen kapaszkodtam belé, hiszen jelenleg ő volt az egyetlen támaszom...
Sarah szemszöge:
Az orvos megvizsgált. A karom eltört egy helyen, de a doktor azt mondta, hogy ha mindent rendesen csinálok akkor helyre jövök. A gipszet feltéve eleredtek a könnyeim. Újra Ő járt az agyamban. Nem haragudtam. Bármennyire szerettem volna, egyszerűen nem tudtam. Még mindig szerettem. Legbelül ő még mindig az a srác volt, akivel boldogan hemperegtünk az ágyban Key-éket átverve, de úgy látszik neki azok a pillanatok se jelentettek semmit. Csak egy az útban álló bábu voltam, akit el kellett tüntetni... Ez lehettem számára. A könnycseppjeim lehulltak az ép karomra, majd a doktornő mosolyogva paskolta meg a lábamat:
-Semmi gond, nemsokára megleszünk és már nem fog fájni.
-Köszönöm...
-Egyébként hogyan sikerült eltörni? -kérdezte a nő.
-Hát... Elestem a lépcsőn...-hazudtam, felidézve Lina arcát, ahogy a karomra lép és a reccsenés az agyam minden zugát betölti.
-Nézd, ha a barátod bántott, ne hazudj miatta. Nem éri meg. Itt vagyunk és segítünk, hívjuk a rendőrséget és soha többé nem tud majd a közeledbe menni. Csak azt kell tenned, hogy bevallod...-tudta, hogy hazudom...
-A barátom... Nos, nekem már nincs barátom, doktor... Nem is volt...-mondtam a könnyeimmel küszködve.
Yunohe mellettem idegesen ráncolta a szemöldökét. Taemin pedig átkarolta a vállát, hogy megnyugtassa,de Yunohe lerázta a kezét. Taemin idegesen húzódott össze. Összerándult, mert Yunohe először utasította el. Szomorúan szemléltem a jelenetet.
-Ne aggódj, biztos van rá valami magyarázat. Hyung, szereti őt... Higgy nekem..
-Igen? A te drága hyung-od átverte őt. Feltűnt?-járkált fel-le Yunohe.
-Héé, állj meg, Yunohe. Bízz bennem és benne is. Sarah és Onew őszintén szeretik egymást. Én bízom hyung-ban.
-Igen? És mi van azzal, amit Sarah mondott? Szerinted hazudik?-emelte fel a hangját a barátnőm az érdekemben.
-Nem, dehogy is. Yunohe, miért vagy ilyen? Mi bajod van?
-Nekem??? Nem veszed észre mi folyik itt? Sarah megsérült... Te pedig továbbra is Onew-nak adsz igazat...
-Kell hogy legyen rá magyarázat! Miért nem tudsz várni egy kicsit, hogy Onew is elmagyarázza? Az istenit...-kiabált rá Taemin Yunohe-ra, aki riadtan nézett rá.
-Én most... levegőzök egyet. Ne haragudj, Sarah...-sietett el. Taemin idegesen kiáltott utána, de Yunohe már eltűnt...
-A rohadt életbe..-rúgott bele a kukába Taemin. A nővérke idegesen mérte végig:
-Nézze, uram... Ha a berendezést rongálja, akkor kénytelen lesz elhagyni a helyet-Taemin ingerülten, ökölbe szorított kézzel ült le.
-Nézd, Taemin... Sajnálom, hogy Yunohe és te miattunk veszekedtek, de nem éri meg. Ez Onew és az én dolgom, ne avatkozzatok bele-mondtam halkan.
-Nem értek veled egyet, Sarah... Ha azt hiszed ez a kettőtök ügye, akkor remélem belátod, hogy ez másokat is érint. Például minket vagy a SHINee többi tagját, és igen, Linát is. Én tudom, hogy ő szeret téged, Sarah... Tudom... Biztos van rá oka, hogy ezt tegye és be is fogja bizonyítani, hogy igazam van, mert ő a hyung-om..-a szavai megrendítettek.
-Taemin... Kérlek... Ne..Ne beszélj róla-a hangom színtelen volt. A nővérke idegesen nézett végig rajtam és rajta.
-Ha a pácienset felidegesíti, akkor el kell mennie... Nem zaklathatja őt...
-Nézze, éppen komoly krízisen vagyunk túl, és a betegnek tudnia kell, amit elmondtam, mert ez az igazság...Ez az igazság-fulladt el a hangja Taemin-nak.
-Kész vagyunk mindennel. Távozhatnak... -köszönt el az orvos, én pedig készen álltam az indulásra, de nem akartam Taemin-nal maradni:
-Elmegyek a mosdóba, addig keresd meg Yunohe-t-vágtam át a kórházon gyors léptekben. Egy másik folyosóra tévedtem, még mindig nem lassítottam. A következő pillanatban neki ütköztem valaminek:
-Jaj, ne haragudj! Nem láttalak...-mondta fáradtan az idegen. A találkozásunk ugyanígy történt Onew-val is, villant be a mosolya...
-Az én hibám, figyelmetlen voltam-ráztam meg a fejemet.
-A karod rendben van?
-Kutya baja, mint az látható-mosolyodtam el.
-Azt látom...Érdekes.hogy még nem írtak a gipszedre. Egyetlen egy lurkó sem szabadult el a gyerekosztályról, hogy napocskát rajzoljon rád?
-Nem, még nem láttam egyikőjüket se-nevettem fel, miközben végignéztem rajta.
-Itt dolgozol?-kérdeztem.
-Nem,Henry vagyok és én csak a gyerekosztályon szoktam lógni, hogy egy kis zenét csempésszek a gyerkőcökhöz. Itt is jön az egyik. Sunmi nem megmondtam,hogy várd meg a nővéreket?- emelte fel az ajtó mellett lesekvő kislányt.
-Oppa, ő a barátnőd?-tette fel a kérdést egyenesen a kis prücsök.
-Nem, Sunmi, ő nem a barátnőm. Hiszen nekem itt vagy te! Te vagy az én barátnőm, nem?
-Így van, ha felnövök hozzád megyek, mert olyan tehetséges vagy, kedves és vicces-mosolyodott el tündérien. Annyira aranyos volt a jelenet,ahogy a kislánnyal bánt.
-A karod eltört?-nézett rám okosan Sunmi.
-Igen, egy kicsit megsértettem, de semmi komoly. Hamar rendbe jövök, ahogy te is!-simogattam meg a barna haját.
-Így lesz! Fighting! De tudod, Hyomin Unnie is javulhatna. Mindig bejön hozzánk mesét olvasni, pedig egyfolytában székben ül. Sajnálom őt, jó lenne, ha újra járna, de mindig makacskodik.
-Sunmi... -komorodott el hirtelen Henry. -Hyomin-nak balesete volt. Azóta ül kerekesszékben...
-Oh, értem. Sajnálom...
-Holnap is bejössz?-kérdezte Sunmi.
-Talán... A karom miatt biztosan erre járok majd és akkor benézek hozzád-mosolyodtam el.
-Nem mennél el Henry-vel? Henry egy éjszakai klubban szokott zenélni a haverjaival.
-Oh, hát nem is tudom, drágám... Ma?
-Igen, este...-válaszolt Henry Sunmi helyett.
-Tudod mit... Legyen, elmegyek veled. Most viszont mennem kell, a barátaim várnak. Itt a telefonszámom-adtam meg, majd hátrafordultam, hogy elinduljak. Hatalmas hiba volt....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése